Egy bűnöző, akinek van társadalmi felelősségérzete. Beaverton, Oregon, USA.

A helyi rendőrség nagy erőkkel és meglehetős jókedvvel keresi azt az autótolvajt, aki szombaton reggel ellopott egy SUV-t egy bolt elől. A kocsit járó motorral hagyta az üzlet előtt a tulajdonos, így igazán nem volt nehéz elkötni. Viszont kicsivel arrébb a tolvaj rájött, hogy miért járt a motor: azért, hogy ne fázzon a hátsó ülésen ülő négyéves kisfiú.

Ez a szörnyű felelőtlenség annyira felháborította a bűnözőt, hogy azonnal visszafordult, leparkolt az üzlet előtt és megkereste az asszonyt, majd megfenyegette, hogy kihívja a rendőrséget, amiért egyedül hagyta gyermekét a le sem állított autóban.

Az eset végül jól végződött. A tolvaj kiszállította a gyereket a kocsiból és visszaadta az anyukájának, ő pedig visszaült az autóba és elhajtott. A helyi rendőrség egyik tisztje a CNN-nek adott interjúban meg is köszönte a tolvajnak a felelősségteljes viselkedést, az anyuka pedig elismerte, hogy hibázott, amikor nem vitte magával a gyereket illetve nem állította le és zárta be a kocsit. Ő is kifejezte háláját a lelkiismeretes tolvajnak. Sőt: a végén még a kocsi is meglett. A 2013-as Honda Pilotot alig néhány órával később megtalálták. A rendetlenséget nem tűrő tolvajt még keresik.

(fox2detroit)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés