Az Independentnek mesélt a pornó világáról Derek Hay, az LA Direct Models alapítója.

Hay színészként lépett be a pornóiparba, majd 2000-ben egy társával megalapította az LA Direct Models ügynökséget, amely jelenleg számos ismert pornóssal dolgozik együtt. A hosszabb interjúban kitért arra, mennyit keresnek a színészek, hogyan működik a pornóipar, és elmondta, szerinte mi a legfontosabb a szakmában.

Hay szerint a fizetések nagyrészt azon múlnak, hogy az adott színész mennyire bevállalós. A nők általában ezer dollárt (kb. 290 ezer forint) kapnak egy férfival leforgatott jelenetért, ha egy másik nővel szerepelnek együtt, akkor 700-800 dollár (205-300 ezer forint) lehet a fizetésük. Ez persze változhat annak függvényében, hogy ki az adott színész ügynöke és eddig mennyire szerzett nevet. Abban az esetben természetesen nő a pénz, ha extrémebb dolgokat vállalnak be a lányok:

  • első anális szex
  • első olyan jelenet, ahol két, három, sok férfival szerepelnek
  • először forgatnak színes bőrű színésszel

Utóbbi elsőre masszív rasszizmusnak tűnik, de Hay szerint nem az, csak egyszerűen még mindig tabu a különböző bőrszínű emberek közötti szex, a pornóban pedig még bonyolultabb a téma. Ezekben az elsőzésekben a gázsi 2000-6000 dollár között lehet (580 ezer – 1,7 millió forint).

Ő Asa Akira, és elég nagy név a szakmában. De ezt miért írtuk le?! Tudjuk, hogy ismered őt

Hay még elmondta, tényleg igaz, hogy a női színészek keresnek többet, de ha egy férfi jól teljesít, akkor behozhatja a lemaradást. Összességében szerinte változó, hogy mennyit lehet szakítani, mert nagymértékben függ az összeg attól, hogy mekkora névről van szó.

Szerinte a közvélemény túlbecsüli, mennyi pénz van a pornóban, az extra nevek sem keresnek többet 500 ezer dollárnál (megközelítőleg 146 millió forint) egy év alatt. Ami persze nagyon komoly pénz, de az emberek azt gondolják, hogy még ennél is több van a pornóban.

Majd kitért arra, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen. A külső természetesen sokat számít, na meg a kor is, de nála a hozzáállás a legfontosabb – mert óriási a verseny, ha viszont valaki kitartó, plusz még jól is néz ki, akkor komoly karriert befuthat.

Ő meg Mia Malkova, ő is nagyágyú, őt sem most látod először

Majd végül elmondta, a MILF kategória egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően a lányok pályafutása kitolódik. Hiszen, ha valaki a húszas évei elején elkezdi a pornót, akkor még a húszas évei végén lehet MILF, ami biztosít számára még néhány plusz évet.

És bármennyire népszerű és hihető, de szerinte elég ritka, hogy a lány bemegy a castingra, majd lefekszik a rendezővel, és megkapja a szerepet. Persze akad ilyen is, de többségben adatbázisokkal dolgoznak, onnan választják ki, majd hívják be a lányokat. Ahol persze levetkőznek, de csak azt csekkolják, hogy híztak-e, esetleg van-e új tetoválásuk, majd a fotók alapján dől el, hogy kivel akarnak közösen dolgozni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés