Észak-Koreát többen is a világ legszörnyűbb helyeként emlegetik – nem véletlenül. A hátborzongató közállapot „konzerválódásának” fő oka a dzsucse ideológián alapuló államrendszerben keresendő: a központosított politikai és katonai erő kint, a mindennapokban, a rendszer tudatkontroll-gépezete pedig bent, a „fejekben” tesz folyamatosan rendet.
Észak-Koreában a 90-es évek óta nagyjából kétmillió ember halt éhen. Az alapvető emberi jogokat nem tartják tiszteletben, mintegy féltucatnyi kényszermunkatáborban nagyjából 200 ezer polgár sínylődik, és ez az a hely, ahol egy gyermek (puszta meggyőződésből és kötelességtudatból) beárulja a munkatáborból szökni készülő anyját és bátyját, majd jutalmul végignézheti a kivégzésüket. Az itteni embereknek semmilyen valós ismeretük nincs a külvilágról, egy a hatalom által megkreált álomvilágban élnek. George Orwell 1984 című sikerregényében leírt szavai tökéletesen körvonalazzák a jelen rideg és kegyetlen észak-koreai valóságát:
„amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.”
Egy tapasztalt Észak-Korea-járó, Eric Lafforgue – aki már hatszor kapott engedélyt arra, hogy az országba lépjen, ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról – azonban úgy döntött, megpróbálja fotóin keresztül egy másik szemszögből is bemutatni az ottani világot. Lafforgue szerint dacára annak, hogy ezek az emberek a világ egyik legszörnyűbb rendszerében szenvednek nap mint nap, így is képesek arra, hogy néha mosolyogjanak. Azt nem tudjuk, hogy milyen arányban láthatunk propaganda- és milyen arányban őszinte, természetes mosolyokat, vagy olyanokat, amelyek az állami agykontrollal és teljes elszigeteltséggel járó „tudatlanságból fakadnak”, de ha csak fele is igaz annak, amit Lafforgue állít és amit a képeken látni vélünk, akkor most egy kicsit mi is mosolygunk – még ha közben sajog is a szívünk.
(via)
