Vannak dolgok, amelyek csodásan festenek idebent, a fejünkben, és remekül hangzanak a szavak világában, de amikor a valóságban is megtörténnének velünk, valami annyira balul sül el, hogy kínunkban csak a fejünket vakarjuk. Vagy mást.

Történetünk főszereplője úgy döntött, hogy kivesz a párjával egy szobát az egyik hotelben Valentin-nap alkalmából. Miután romantikusan megvacsoráztak, meglátták a fürdőben lévő hidromasszázskádat, és igencsak izgatottá váltak – annak ellenére, hogy nem tűnt túl nagynak az egész:

„Meg kell jegyeznünk: volt egy figyelmeztető jel arra vonatkozóan, hogy legyünk elővigyázatosak, és tartsuk a testrészeinket távol a szívó résztől, de nem gondoltuk, hogy ez túl fontos lenne.

Hiba volt.”

A testi érintkezés sérüléshez vezethet

Miután megtelt vízzel, szűkösen, de mindketten elhelyezkedtek, majd a srác hirtelen úgy érezte, valami nagyon furcsa dolog történik vele.

„Úgy éreztem magam, mint egy űrhajóban – egy lyuk megjelent mögöttem. Nem volt fájdalmas, de olyan volt, mintha 15 porszívó kapcsolódott volna rá a gerincem aljára, majd azonnal könyörögtem a barátnőm segítségéért. Valószínűleg egyedül is kihúzhattam volna magam a lyukból, de az ő segítségével csupán 3 másodperc volt az egész, a sérülés azonban nem maradt el így sem.

Felálltam, megmutattam neki a hátamat, erre ő nevetni kezdett az új ribancrendszámomon.

Most már tudjuk, hogyan fest egy Valentin-napi ribancrendszám

Tanulságos történet, az egyszer fix, de azért kötve hisszük, hogy mindez kedved szedte volna a továbbiakban a jakuzzis-fürdőkádas szextől. Tanulság? A figyelmeztető jelzéseket érdemes elolvasni és megfontolni... á, ugyan, dehogy, hiszen ezt eddig is tudtuk, mégis tettünk rá. A tanulság az, hogy bármi is történjen veled, soha ne fordulj a lyuk felé, amikor az szívni kezdi a vizet. Maradj csak háttal az űrhajóban, azt még valahogy túl lehet élni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve