Kiderült, mely utcákban találhatóak az ország legdrágább ingatlanjai.

Tavaly a budapesti Vörösmarty tér volt a legdrágább az országban: az ottani lakások négyzetméterára meghaladta 1,6 millió forintot. A fővárosban a tízes toplistán az V. kerületi utcák mellett a budai hegyvidéki kerületek is delegáltak szereplőket a ranglistára.

Az ingatlan.com statisztikája alapján december első hetében a fővárosban, az I. kerület Úri utcájában volt a legdrágább, csaknem 2,3 millió forint az átlagos négyzetméterár, ezt az V. kerületi Széchenyi utca követte mintegy 1,9 millió forintos négyzetméterárral.

A harmadik helyen szintén a Budai Várban található Tárnok utca végzett, 1,7 millió forintos négyzetméterárral. A Belgrád és Bem rakparton az átlagos négyzetméterár pedig meghaladta az 1,6 millió forintot.

Budapesten kívül

Balatonfüred Vázsonyi útja volt a legdrágább, négyzetméterenként 1,47 millió forinttal. A második Balatonlelle Köztársasági utcája 1,41 millió forintos, harmadik pedig Nagykovácsi Őzike utcája 1,26 millió forintos négyzetméterárral. A rangsor negyedik helyére Remeteszőlős, valamint Mogyoród egy utcája is felkerült.

(címlapfotó: unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
60% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés