Talán kevesen gondolták volna még öt-hat évvel ezelőtt, hogy a piacon kapható védőmaszkok szűrési hatékonysága, méretre szabhatósága vagy ergonomikus kialakítása sarkalatos pontjává válik a fogyasztói mindennapoknak.

Mivel egy közel két év óta húzódó világjárvány újabb hullámában vagyunk, a különböző orvosi védőmaszkok – mivel csökkentik a fertőzés átadásának esélyét – fontossága alapvető, arról azonban a nyugati világban élők közül is kevesen tudnak, hogy a világ más részein, például Kína vagy India sűrűbben lakott urbánus régióiban már évekkel ezelőtt is csak légzésvédő pormaszkban volt ajánlatos olykor az utcára menni.

Sokkal súlyosabb a kínai szmoghelyzet, mint gondolnád

December végén és januárban két alkalommal adták ki a szmogriadót Pekingben. Átéltük, milyen.

Bár a légszennyezettség a keményebb napokon Budapesten és a nagyobb városokban is problémát okozhat, európai szinten pedig bőven volna javítanivalónk, a finompor és különböző szennyezőanyagok ellen védő maszkokra az utcán még aligha van szükségünk. Más a helyzet azonban, amikor munkavégzés során nehézfémekkel, keményfával, fékporral, radioaktív részecskékkel vagy egyéb vegyi anyagokkal érintkezünk. Ilyenkor ugyanis kiválóan védő, ergonomikus kialakítású professzionális maszkokra van szükségünk.

Wisent FFP1

Könnyebb terepre elég lehet a Wisent FFP1-es finompormaszkja. Az egyszer használatos, szűrővel ellátott darab könnyed, légáteresztő anyagból készült. A maszk az olyan szilárd és folyékony részecskék elleni védelem során használható, amikor a felszabaduló anyagok nem mérgezők, viszont irritálják a légzőrendszert  – például kézi csiszolás, fúrás, vágás esetében.

Az ergonomikus kialakításra és biztonságos rögzítésre is gondoltak, ugyanis a gumiszalag a helyén tartja a maszkot, és nem engedi elcsúszni. A maszknak kapható a szelep nélküli, valamint az összehajtható változata is.

Wisent FFP2 VC

A Wisent FFP-2 VC védőmaszkját szénszűrővel látták el, így védelmet nyújt az olyan szilárd és folyékony részecskék ellen is, amelyeknek mérsékelten egészségkárosító hatásuk van, így remek társunk lehet vakolás, cementálás, faipari munkálatok során.

A gumiszalaggal méretre állítható, biztonságosan rögzíthető maszknak kapható a hagyományos szelepszerkezetű változata is, valamint szelep nélkül is megvásárolható.

Wisent FFP3

Amikor igazán komolyra fordul a dolog, a Wisent FFP3 típusú védőmaszkját – mint egyfajta nehéztüzérséget – érdemes elővenni a fiókból.

Ez a maszk ideális megoldás a mérgező szilárd és folyékony részecskék ellen is, így a használata ideális lehet a gyógyszer- és vegyiparban egyaránt.

Az FFP3-as szűrősztenderd miatt higiéniai célra is alkalmazható, az alakítható orr-rész, a kényelmes viselet és a puha szűrőanyag révén pedig akár hosszú órákat is komfortosan eltölthetünk benne.

Wisent ikerszűrős félmaszk

Érdemes még kitérnünk a Wisent egy másik maszktípusára, az ikerszűrős félmaszkra, amely főleg gázok és gőzök elleni védelem biztosítására lett kifejlesztve.

Az állítható pántos maszk a légzésrendszer védelmére szolgál, és festéshez, valamint csiszoláshoz is ajánlott, mert megszűri a finom port. A rugalmas textilszalagoknak köszönhetően a maszk egyedi méretre alakítható, és fontos kihangsúlyozni, hogy mosható, ezáltal többször is használható.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Bauhaus.

Ez is érdekelhet:

Nagyon sok pénzt tudunk megspórolni azzal, ha az otthonunkat megfelelően leszigeteljük

A jó szigetelés komfortot nyújt, pénztárcát kímél és energiát spórol földanyának is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés