A fából készült napszemüvegek, telefontokok és órák már mindennapos darabok, és jól láthatóan imádják őket az emberek. Ez inspirálta a fehérorosz csapatot, akik megcsinálták az 'első' bringát, fából.

A fabringák kézzel készülnek, 21 kilót nyomnak és 1000 dollárba, azaz közel 300 ezer forintba kerülnek. Persze az ár attól is függ, hogy az ügyfélnek pontosan milyen igényei vannak – az alapmodellen ugyanis nincs első fék, és minimális a felszereltsége.

Az egyik extra például, hogy lehet a favázat is feliratozni, igény szerint. Minden egyes vázra ötéves garancia van, a vázon kívül az összekötő elemekhez, csavarokhoz és a kormányhoz már acélötvözeteket használnak.

Az ötlet egyébként már nem teljesen új: a cég az ihletet az 1920-30-as években Fehéroroszországban gyártott favázas kerékpárokból merítette.

Ez például az 1933-as modell, amelyet a Fehérorosz Múzeumban állítottak ki, de állítólag még mindig kitűnően működik.

Kíváncsiak leszünk, hogy az újak mennyire lesznek tartósak, és arra is, hogy ez a bringa is meglovagolja-e a fa divathullámot...

(via Englishrussia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés