Megújítja fedélzeti szolgáltatásait az Emirates, a „Fly Better” szlogenjéhez hűen most több mint kétmilliárd dollárt (800 milliárd forintot) fordít a fedélzeti élmény fejlesztésére.

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága több mint százhúsz repülőgépen újítja meg a kabinbelsőket, és minden utasosztályon számos új szolgáltatást vezet be.

Sir Tim Clark, az Emirates légitársaság elnöke a bejelentés kapcsán elmondta:

Míg más légitársaságok költségcsökkentésekkel reagálnak az iparági kihívásokra, az Emirates előre megy, és befektetéseinkkel még magasabb szintű szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek. A világjárvány során folyamatosan új szolgáltatásokat és termékeket vezettünk be, hogy ügyfeleink számára biztonságos és nyugodt utazást biztosítsunk, beleértve a digitális szolgáltatásokat is, amelyek segítségével a földön töltött időből is ki lehet hozni a maximumot. Most pedig egy sor olyan kezdeményezést mutatunk be, amelyekkel az Emirates méltán híres fedélzeti élményeit még magasabb szintre emeljük.

Augusztustól az Emirates utasai a következőkre számíthatnak:

Új inspirációk, új menük

Az Emirates díjnyertes séfjei, világszínvonalú cateringcsapata és a vállalat beszállítóinak széles köre fogott össze, hogy megtervezzék és megvalósítsák

a valaha volt legjobb fine dining élményt a felhők felett.

Az Emirates új First Class menüt kínál utasainak egyes járatain, az étlapon olyan fogásokkal, mint a:

  • serpenyőben sült lazacpisztráng moqueca mártással és kreol rizzsel,
  • a sült kacsamell narancsos kakukkfűszósszal, párolt brokkolinivel és fondant burgonyával.

Szeptember 1-jétől pedig a Business és Turistaosztályokon is megújult étlapok várják az utasokat.

Vegán választék

Mivel egyre több utas választja a növényi alapú étrendet, az Emirates a megújult vegán menüjét is körültekintően állította össze. Nemcsak a vegánok, de mindenki, aki egészséges és növényi alapú fogást választana, olyan kézzel készített, ínyenc ételek közül választhat, mint a:

  • serpenyőben sült ördögszekérgomba,
  • az ízletes jackfruit biryani
  • vagy a narancskeserűvel ízesített karalábészeletek.

A desszertek ehhez passzolnak:

  • mogyoróval, pisztáciával és aranylevéllel díszített trüffeltorta,
  • kandírozott rózsaszirmokkal és vaníliasodóval díszített zöldszőlő torta,
  • vagy japáncitromgyöngyökkel meghintett bogyósgyümölcskompót.

Pezsgő és kaviár

Az Emirates First Class élménye, amely mindig is a kiváló szolgáltatások etalonja volt, 2022-ben még magasabb szintre lép. A „dine on demand” szolgáltatásnak köszönhetően az utasok mostantól

korlátlan mennyiségben fogyaszthatnak kaviárt, melyhez kísérőnek a világhírű Dom Perignon pezsgőt kínálja a légitársaság.

Az Emirates az egyetlen légitársaság, amely – egy exkluzív megállapodásnak köszönhetően – a fedélzetén szolgálhatja fel a luxus pezsgőmárkát.

Mozi a fellegekben

A First Class-utasok emlékezetes filmes élményeket szerezhetnek a fedélzeten, ha nem mindennapi rágcsálnivalókat rendelnek maguknak, miközben az Emirates ice fedélzeti szórakoztató rendszerének ötezer csatornáját böngészik. A snack menü olyan ínyencségeket kínál, mint a homárszendvics, a hamburgerfalatkák, az edamame bab, de a klasszikus sózott popcorn is rendelhető. Az utasok már a repülés előtt összeállíthatják saját ice lejátszási listájukat egyszerűen az Emirates mobilalkalmazáson keresztül, és előre kiválaszthatják a filmeket vagy tévéműsorokat, amelyeket mobiltelefonjukkal a beszállás pillanatában szinkronizálhatnak az ülésükön található fedélzeti szórakoztató rendszerrel.

A farmról a tányérba – fenntartható ellátási lánc

Az Emirates Dubajból induló járatainak utasai a frissen szüretelt zöldségeket ropogtathatnak, melyeket a Bustanica kertjeiből takarítottak be. A Bustanicát, a világ legnagyobb vertikális farmját 40 millió dolláros befektetésből hozta létre az Emirates Flight Catering, az Emirates fedélzeti kiszolgálásra szakosodott leányvállalata. Az Emirates további fenntartható beruházásokba invesztál, és ahol csak lehet, helyi élelmiszer-beszállítókat és farmokat választ, hogy a legfrissebb termékeket szolgálhassa fel a fedélzeten.

Speciális vendéglátóképzés a légiutas-kísérő személyzet számára

Az Emirates a világ egyik legjobb vendéglátás-menedzsment iskolájával, az Ecole hôtelière de Lausanne-nal kötött megállapodást vendéglátási stratégiájának kidolgozása érdekében. Az Emirates kabinszemélyzete intenzív képzési programokon vesz részt, ahol elsajátítják a minőségi kiszolgálás minden elemét.

Korszerűsített kabinbelső minden utasosztályon

A legjelentősebb beruházás a repülőgépflotta kabinjainak átfogó felújítása, amely során lecserélik vagy újrakárpitozzák az üléseket, a kabinokat új burkolatokkal, padlóval és egyéb belső elemekkel szerelik fel. Az Emirates minden kabinosztálya megújul, és bővítik a Prémium Turistaosztályokkal felszerelt gépparkot. Az átalakítás után az Emirates százhúsz repülőgépén lesz elérhető a Prémium Turistaosztály, valamint a többi utasosztályon is felújított belső terek és megújult funkciók várják az utasokat. Az első repülőgép a tervek szerint novemberben érkezik meg az Emirates Engineering Centerbe az átalakításra, a tervezési munkálatok és a tesztelések pedig már javában folynak.

Megmutatta az Emirates, hogyan lehet még hajmeresztőbb a reklámja

A világ legmagasabb épületének tetején álló stewardess bevállalta a folytatást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában