A lehető legértelmesebb dolog történik a focivébén használt konténerszállásokkal.

Február elején súlyos földrengés pusztított Törökország délkeleti és Szíria északi részén, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte, amit több utórengés, közte egy 7,5-ös erősségű is követett. A földmozgások épületeket döntöttek romba, a katasztrófának több tízezer halálos áldozata és több tízezer sérültje van, a hajléktalanná vált túlélők ellátása súlyos probléma.

Néhány nappal a szerencsétlenség után a Katari Fejlesztési Alap úgy döntött, hogy a tavaly év végi focivébén használt tízezer konténerszállást segélyként leszállítja a két országnak:

Azóta meg is érkeztek a szállítmányok, és a Qatar Aid pedig orvosi eszközöket, téli holmikat és egyéb felszerelést is szállít a katasztrófa sújtotta övezetbe.

Ezek a konténerek a vébén ideiglenes szurkolói szállások voltak, amire sokan panaszkodtak azokban a napokban a gyenge minőségük miatt, ám most a lehető legjobb módon használják fel azokat.

Ugyanakkor a szállítmányban nincs benne a vb szerintünk legvagányabb arénája, a Stadium 974, amit pontosan ennyi darab hajózási konténerből raktak össze, plusz a 974 egyben Katar nemzetközi hívószáma is. Ezt az építményt azóta szétszedték és elszállították, miután az eredeti tervek szerint máshol ismét összerakható stadionnak.

Ez is érdekelhet:

Kettéhasított egy olívaültetvényt a törökországi földrengés

A helyiek hatalmas robajt hallottak, akadt, aki zöld füstöt látott: 30 méter mély, 200 méter széles szurdok keletkezett a természeti csapás nyomán.

Előtte-utána műholdfelvételeken a törökországi földrengés pusztítása

A katasztrófa sújtotta városok a földrengés előtt és után.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés