Egy üzlettársa szerint viszont egyáltalán nem fogyaszt az OMG, ezért tízmillió dollárra perli Wayne Gretzkyt.

OMG néven dobott piacra fogyókúrás rágógumit minden idők egyik legjobb hokisa, a 61 NHL-rekordot tartó Wayne Gretzky. A sportoló és a felesége, Janet Jones Gretzky három évnyi fejlesztés után rukkolt elő a rágóval, amivel „menedzselhető a testsúly”, olyannyira, hogy Gretzky azt állította: csak a rágó rágásával 35 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg.

Az OMG honlapja szerint a fejlesztéseken tudósok dolgoztak, táplálkozással és testsúly-szabályozással foglalkozó vállalatok közreműködésével. A rágót úgy tervezték, hogy illeszkedjen a felnőttek mostani rohanó, egyszerre több dologra figyelő életviteléhez, és mint írják, a hízás hátterében sokszor egyszerűen a túlevés áll.

A diéták sokszor nem illeszkednek az életmódhoz, az OMG viszont egy kényelmes és egyszerű eszköz a testsúly menedzseléséhez, egy funkcionális rágógumi, amit a legtöbb ember élvezhet – írta a rágó honlapja, amíg elérhető volt.

A koncepció szerint a kellemes ízű rágó pedig teljesen megszünteti az éhségérzetet, ráadásul Gretzky a saját bevallása szerint mindig is utálta a tablettákat.

Steven Sparks cége viszont csődbe ment, miután befektetett a rágóba, aminek szerinte semmiféle hatása nincs. Sparks azt állítja, Gretzkyék hazudtak az eredményekről, hogy a befektetők előtt jobb színben tüntessék fel a céget.

Ugyanakkor talán Sparks sem dőlt volna be olyan könnyen, ha gyerekkorában meghallgathatta volna a Soványító palacsinta mesét.

(Forrás: Marca, fotó: GettyImages)

Ez is érdekelhet:

Tom Brady egymilliárd dollárt halmozott fel – sporton kívüli üzletekkel

Tom Brady négy különböző iparágban összesen egymilliárd dollárt halmozott fel, mindezt a sporton kívül. Hogyan csinálta, és mit tanulhatnak tőle más sportolók?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés