Hogyan épült ki Tom Brady cégbirodalma, és miben lehet példa a többi sportoló számára?

Egy dolog, hogy Tom Brady visszavonult, aztán mégsem, így látszólag hiába írta meg a Front Office Sports, hogy mivel foglalkozik majd a sporton túli életében, de azért több szempontból sem volt ez hasztalan. Mindenekelőtt maga a modell is érdekes, ahogy az NFL klasszisa felépített egy igen komoly üzleti portfóliót, másrészt trendsetter a jövő sportolói számára, amennyiben már a sportolói pályafutása alatt is aktívan építette a pozícióit a hosszú nyugdíjas időszakra.

Számos egykori profi sportoló elszegényedett idővel, a témának elég gazdag szakirodalma van, végtelen variációjú egyedi esettel foglalkozó éppen úgy, mint statisztikán alapuló. Most csak egy-egy példa mindkettőre:

  • Brazíliában az állam 2012-től rendkívüli nyugdíj-kiegészítést folyósít az 1958-as, '62-es és '70-es focivébén aranyérmes játékosoknak, akik legendássá tették a brazil focit, de közel sem kerestek annyit, mint a mai sztárok.
  • Talán megdöbbentőbb, ha az átfogó statisztikákat nézzük: a felmérések szerint a Premier League focisták 60 százaléka csődbe megy öt évvel a visszavonulása után, míg a Sports Illustrated szerint ugyanez megtörténik az amerikai futballisták 60, a kosárlabdázók 78 százalékával már két évvel a karrerjük lezárása után.

Vagyis több felmérés alapján mondhatjuk, hogy a profi sportolók nagyobb része a civil életben hamar elszegényedik. Éppen ezért számos országban különféle alapítványok foglalkoznak a sportolók felkészítésével a karrieren túli életre, életjáradékok, juttatások léteznek.

De van egy másik, tipikusan amerikai út is: nem alapítványban és járadékban gondolkodni, hanem üzletben, a fiatalon felhalmozott pénz befektetésében. Ebben nyitott új dimenziót Tom Brady.

Az új Brady brand, a GOLF:

Brady sportolóként nagyjából 350 millió dollárt keresett, ennek durván egyharmadát szponzori pénzekből. El lehet ebből lébecolni valahogy, gondolhatnánk, de a sok száz csődbe ment élsportoló esete óvatosságra int. Brady számára pedig egyenesen úgy tűnik, ez csupán a kezdet...

a civil életre nem egy-, hanem négyféle vállalkozással készül, négy különböző iparágban. Nézzük az alapítási évek szerinti sorrendben!
  • 2013: TB12 – életmód
  • 2020: 199 Productions – média
  • 2021: Autograph – NFT
  • 2022: Brady – ruházat

A Front Office Sports durván egymilliárd dollárra becsüli a négy cég összértékét jelenleg. És a mester még csak nem is vonult vissza, igaz, már kilenc éve elkezdett diverzifikált portfóliót építeni, azaz különböző területeken pénzt keresni, teríteni a kockázatokat. A Sportsmarketing lépésről lépésre végigvette, hogyan.

(Fotó: Getty Images)

A sportolói fizetésén túl először, mint nagyjából mindenki, reklámokkal szedte meg magát. Az egész az Under Armourral kezdődött 2010-ben, majd annyi cég jött, amennyit felsorolni is nehéz: Upper Deck, Fanatics, Molecule Mattress, IWC, Christopher Cloos, Aston Martin, UGG és FTX.

Ezzel egy vagyont halmozott fel, de tulajdonrésze, saját vállalkozása még nem volt – egészen 2013-ig. Akkor elindult a TB12, eleinte a táplálékkiegészítők piacán, ám mostanra kinőtt belőle egy összetettebb, életmóddal foglalkozó cég, amely edzésmódszereket, sportruházatot és edzőeszközöket is kínál.

„Licencszerződést kötött az IMG sportmarketing ügynökséggel, hogy megerősítse a vállalat e-kereskedelmi jelenlétét – jegyzi meg a Sportsmarketing. – A piac telített, ugyanakkor növekvő: mind a sportgyógyászati, mind a sportteljesítményt fokozó táplálékkiegészítők piacán jelentős bővülést várnak a szakértők, amelyen a TB12 márkának is jut egy szelet.”

Némi spéttel, de 2020-ban beindult a második vállalkozás, a 199 Productions is. Ki érti, miért kell manapság médiavállalkozást indítani? Hát Brady, akinek a cége az Unseen Football című dokumentumfilmmel nyitott, a Bosszúállók – Végjáték rendezőivel, Joe és Anthony Russóval, és megvan benne a potenciál, hogy felkarolja egy erősebb piaci szereplő.

Valószínűleg a legismertebb cége az Autograph, amelyet Brady maga is erősen tol a közösségimédia-felületein.

Ez egy NFT platform, ami a hírek szerint nemrég 170 millió dollárnyi befektetést gyűjtött be 3,2 milliárd dolláros értékelés mellett. Manapság a csapból is NFT folyik, irgalmatlan sebességgel bővül a piac, amely globálisan már bőven milliárd dolláros nagyságrendben mozog. Itt is mindenki szakosodik, Brady vállalkozása közvetlenül a sportolókkal köt partnerséget, és ne ígéretes kezdőkre gondoljunk:

olyan nevek vannak az ügyfelei közt, mint Wayne Gretzky, Naomi Osaka, Simone Biles vagy Tiger Woods.

Hozzájuk fűződő NFT-ket értékesíteni nem tűnik rossz üzletnek. Egy ilyen line-uppal szinte  nem is kell marketingre költeni, legalábbis más NFT-s vállalkozásokkal szemben Bradyé e téren jókora előnyben van.

Az Autograph NFT partnerséget is tolja:

És maradt még egy iparág, a ruházat. Jó volt az Under Armour-deal, de még jobb egy saját brand, gondolhatta Brady, amikor ezzel a névvel létrehozta a negyedik vállalkozását, a divatipar fontos szereplőinek közreműködésével. A kollekció elsősorban a letisztult formákat követi, és bár erős a konkurencia, Brady nem egyedül, hanem szakértők segítségével igyekszik jobb pozíciókat kialakítani.

Voltaképpen nem is értjük, miért tért vissza Brady röpke két hónap után, elvégre dolga akadna éppen elég.

Kellenek a célok... (Fotó: Getty Images)

Brady és a többiek

Nyilván a fentebb részletezett sikerhez kellett Brady kivételes sportpályafutása, ám attól még, ha más formában is, de a többi profi sportoló előtt is adott a lehetőség többféle területre befektetni, okosan gazdálkodni az addig megkeresett pénzzel. LeBron James például a Liverpool résztulajdonosa is, míg Shaquille O’Neal, Serena Williams és Michael Jordan egyaránt több iparágban fektet be.

De talán nem is kell rögeszmésen a befektetésekhez, a vagyonszerzéshez ragaszkodni, elég lehet tudatosítani, hogy az élet nem áll meg a sportpályafutás végén, rengeteg idő felszabadul, ami lehetőséget nyit számtalan újdonság kipróbálására. Még egy átlagosan ismert sportoló is népszerű, vannak rajongói, így aztán, ha nem is olyan dúsgazdagon, mint Brady, de legalábbis boldogan élhet civilként is.

(Forrás: Sportsmarketing, Front Office Sports, Nemzeti Sport, fotók: Getty Images)

Itt még több amerikai sportot találsz:

8+1 magyar sport témájú podcast, amit szeretünk hallgatni

Ma már viszonylag sok magyar nyelvű minőségi podcast elérhető. Ezért úgy gondoltuk, összeszedjük azokat a sport tematikájú podcasteket, amelyeket mi is hallgatunk, és szívesen ajánlunk a Player olvasóinak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában