Néhány napja az ESPN hozta a hírt, hogy minden idők egyik legkiemelkedőbb NFL-játékosa, Tom Brady visszavonul. Az NFL hivatalos közösségi média csatornái és úgy összességében mindenki elbúcsúzott az irányítótól. Csak Brady nem szólalt meg, most megtette, és még ő sem tudja, hogy valóban visszavonul-e.

Váratlanul jött a hír, hogy Tom Brady befejezi a karrierjét. A 44 éves NFL-legendát az elmúlt években gyakorlatilag folyamatosan visszavonultatták, de ő köszönte szépen, folytatta a karrierjét, és a Patriots után tavaly a Tampával is bajnokságot nyert.

A Buccaneers az idei rájátszásból egy nagyon izgalmas meccsen esett ki a Los Angeles Rams ellen, a búcsú után pedig rögtön jöttek a pletykák, hogy Brady talán most valóban befejezi. Az ESPN aztán lehozta a hírt, így mindenki hivatalosnak vette, a globális sportsajtó mellett az NFL hivatalos oldala is.

Az emocionális búcsúk, karriert összefoglaló cikkek után egy-két nappal azonban egyre több olyan tweetet lehetett olvasni, amely arról számolt be, egyáltalán nem biztos, hogy Brady visszavonul. A játékos eközben semmit sem kommunikált, de most végre megszólalt a Let's Go című podcastben.

„Azért vagyok felelős, amit én mondok és teszek, nem azért, amit mások. Az egyik dolog, amit megtanultam a sportban, hogy csak azt tudom kontrollálni, amit én teszek és mondok”

– mondta Brady. Majd konkrétan rákérdeztek a visszavonulására is, ezt válaszolta:

„Nem tudom. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hosszúra nyúlt a karrierem. A pályafutásom későbbi szakaszában mindig nagy figyelmet kapott, hogy mikor fejezem be, ez így volt öt éve és egy éve is. Megértem ezt. Nem arról van szó, hogy nem vagyok ennek a tudatában, de egyszerűen nem tudom. Majd, ha meghoztam a döntést, akkor tudni fogom.”

Brady visszavonulása árnyékában azért zajlik a rájátszás is:

18 ponttal vezetett a Chiefs, mégsem jutott be a Super Bowlba

A Cincinnati Bengals 18 pontos hátrányból állt fel a Chiefs ellen az NFL-konferenciadöntőben, bejutott a Super Bowlba.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés