Egy túlzás nélkül hihetetlenül izgalmas meccsen búcsúzott a Tampa Bay Buccaneers az NFL rájátszásából.

A Tom Brady vezette címvédő a Los Angeles Ramsszel találkozott, és került hamar hátrányba. Matthew Stafford és a Rams támadó egysége hatékonyan játszott, félidőben 17 ponttal, a harmadik negyed közepén 27–3-ra vezetett a Rams.

Bradyéknak egy legendás fordításra lett volna szüksége, és ez a fordítás majdnem összejött. A Tampa előbb Fournette TD-jével feljött, majd a három és fél perccel a vége előtt Brady egy 55 yardos touchdown-passzt adott Mike Evansnek. A Rams ezt követően ismét eladta a labdát, a Tampa pedig ezt is kihasználta, 42 másodperccel a vége előtt feljött egálra a bajnok.

Úgy tűnt, jön a hosszabbítás, de a Los Angelesben és Stamfordban volt még egy nagy játék: az irányító kiosztott egy 44 yardos passzt Cooper Kuppnak. A Rams az utolsó másodpercekben mezőnygólt rúghatott, ezt sikeresen be is rúgta 30 yardról a vendég csapat.

Így végül egy egészen szenzációs meccsen 30–27-re nyert a Los Angeles Rams, a bajnok Tampa Bay és Brady számára pedig véget ért a szezon.

Összefoglaló (A videó átkattintás után indul):

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés