Minden idők talán legjobb amerikaifocistája 44 évesen hagyja abba a futballt.

Az ESPN értesülései szerint

visszavonult a hétszeres Super Bowl-győztes Tom Brady,

a hírt az NFL honlapja is megerősítette.

Brady 44 évesen az egyik legjobb játékos volt a ligában, az előző idényben meg is nyerte a Super Bowlt a Tampa Bay Buccaneersszel, a mostani szezonban viszont a Los Angeles Rams kiütötte őket az NFC főcsoport-elődöntőjében. Ekkor már sejteni lehetett, hogy talán ez volt az utolsó meccse Bradynek.

Azt írja az ESPN, hogy a döntésében szerepet játszott az egészsége is, de elsősorban a családja, mivel szeretne több időt tölteni velük.

A Buccaneers csak a cseresznye volt a tortája tetején, Brady ugyanis Patriots-legenda: a New England 2000-ben draftolta a hatodik körben (!), tehát gyakorlatilag nem is tartották tehetségesnek, ám aztán Bill Belichick edzővel történelmet írtak és végül összesen hatszor nyertek Super Bowlt. Közel húsz év hagyta ott a New Englandet.

Brady már jó pár éve élő legenda, visszavonulása után jó néhány rekordot hagy maga után:

  • övé a legtöbb touchdownpassz (624),
  • a legtöbb győzelem,
  • és a legtöbb passzolt yard (84 250) is;
  • valamint ő kezdett legtöbb meccsen irányítóként.

Ezzel a rövid videóval búcsúzott tőle az NFL:

És persze a Patriots is elköszönt tőle:

Pedig még egész jól megy neki:

(Fotó: Kevin C. Cox/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.