Kétszer annyi kalóriát égethetsz el.

Aki nagy vacsora helyett reggelire eszik többet, kétszer annyi kalóriát égethet el, ezzel megelőzheti az elhízást és a magas vércukorszintet – derítették ki német kutatók.

"Eredményeink azt mutatják, hogy a reggelire elfogyasztott étel, függetlenül attól, mennyi kalóriát tartalmaz, kétszer akkora diéta indukálta termogenezist (DIT) idéz elő, mint ha ugyanazt az ételt vacsorára fogyasztanánk el" – mondta Juliane Richter, a Lübecki Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A DIT azt a kalóriamennyiséget tükrözi, amelyet a szervezet eléget annak érdekében, hogy feldolgozza és megeméssze az elfogyasztott ételeket, és megmutatja azt, milyen jól működik a szervezet anyagcseréje, és az miként különbözik az étkezések időpontjától függően.

A kutatók tizenhat embert vizsgáltak, akik először alacsony kalóriaértékű reggelit és magas kalóriaértékű vacsorát fogyasztottak, majd fordítva is megnézték a kalóriabevitelt. Kimutatták, hogy

  • azonos kalóriafogyasztás két és félszer magasabb diéta indukálta termogenezist idézett elő reggel, mint este, akár magasabb, akár alacsonyabb kalóriaértékű ételek elfogyasztása után;
  • az élelmiszer okozta vércukorszint- és inzulinkoncentráció-emelkedés kisebb volt reggeli, mint vacsora után;
  • alacsonyabb kalóriaértékű reggeli fogyasztása növelte az étvágyat, különösen az édességek iránti vágyat.

Azt tanácsolják, hogy az elhízott betegek és az egészséges emberek is inkább nagy reggelit fogyasszanak, mint nagy vacsorát, hogy csökkentsék testsúlyukat, és megelőzzék az anyagcserezavar okozta betegségeket.

Szóval csoda azért itt sincs: ehetsz bőségesen reggelit, de ez csak akkor használ, ha a kiadós vacsorát elfelejted.

Ez is érdekelhet:

Banális oka is lehet, hogy folyton éhesnek érzed magad

Elmondjuk a leggyakoribb okait annak, hogy miért akarsz enni akkor is, amikor valójában nem lenne rá szükséged.

(Forrás: Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism, MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés