Ázsiában minden harmadik ember ebbe hal bele.

A fosszilis anyagok égetéséből származó légszennyezettség okozta a halálesetek egyötödét 2018-ban a világban – állapította meg egy részletes elemzés, amely a készítőit is meglepte, mert az értékek jóval magasabbak a korábban véltnél. Azokban az országokban a legmagasabb a halálozási arány, ahol a legnagyobb mértékű a fosszilis üzemanyagok használata például erőművekben, az otthonokban és a járművekben. Az elemzés szerint

az Egyesült Államokban és Európában tíz halálesetből több mint egyet a légszennyezettség okoz, Ázsiában viszont minden harmadik halálesetet.

Dél-Amerikában és Afrikában lényegesen alacsonyabbak a halálozási arányok.

Eloise Marais, a University College London kutatója, a tanulmány társszerzője elmondta, először megdöbbentőnek találták az eredményeket, de aztán a szennyezés egyre több és több hatását fedezték fel. „Minél tovább keressük a hatásokat, annál többet találunk” – mondta. A halálos áldozatok száma meghaladja a dohányzás miatt és maláriában évente meghaltak együttes számát.

A Harvard Egyetem, a Birminghami és a Leicesteri Egyetem, valamint a University College London közreműködésével készült elemzés az Environmental Research című tudományos folyóiratban jelent meg. A tudósok

kapcsolatot találtak a fosszilis üzemanyagok égetéséből származó légszennyezettség és a szívbetegségek, a légúti betegségek és még a látás elvesztése között is.

A fosszilis üzemanyagok kibocsátása nélkül a világ népességének várható átlagos élettartama több mint egy évvel megnövekedne, miközben a gazdasági és egészségügyi költségei mintegy 2,9 billió dollárral csökkenne.

Az újonnan becsült halálozási értékek jóval magasabbak a korábban végzett hasonló számítások eredményénél. A The Lancet című orvostudományi folyóirat által 2019-ben készített jelentés szerint például 4,2 millió halálesetet okoz évente a porból, az erdőtüzek okozta füstből és a fosszilis üzemanyagok égetéséből származó szennyeződés.

Az új vizsgálat részletesebben elemzi az erőművek, járművek és egyéb források által kibocsátott koromrészecskék hatását. Ez a PM2,5-ként ismert szállópor a 2,5 mikrométer átmérőjűnél kisebb részecskéket jelenti, tehát mintegy 30-szor kisebb, mint egy átlagos emberi hajszál átmérője.

Ezek az apró részecskék belélegezve leülepednek a tüdőben, és változatos egészségügyi problémákat okoznak.

Ez is érdekelhet:

Ez a szeméttenger valójában a Tisza

Az áradással együtt rengeteg hulladék is érkezik.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában