Február most már harmadik éve az a hónap, amikor csaknem harminc napon át folyamatosan iszik a borszerető, ha kell, ha nem. Persze a borszerető a szüreti hónapokban és a nyári fesztiválok alatt is egyfolytában csak iszik, de erről most mélyen hallgatok. Egyrészt, hogy később is legyen miről mesélni, másrészt mert a Furmint Február a szokásos közösségi vigasságoknál sokkal emelkedettebb. A Furmint Február lényege ugyanis, hogy mielőtt az egész világnak megmutatnánk az egyik legértékesebb magyar szőlőfajtát, megismertetjük belföldön. Hát így lett idén új fétisem...

Azt már sokan tudják, hogy Tokajra büszkének kell lenni, az általunk ismert aszú meg a maga nemében egyedülálló, de jó lenne, ha az alapanyagról is mindenki tudna. Például, hogy ez a fehér szőlő lehet száraz is és édes is, hogy ezt szereti legjobban az aszút gyártó botrytis penészgomba, de adott esetben a szamorodni is ebből lehet a legjobb. Ezt tudni a nemzeti minimum. Hungarikum.

Persze van furmint és van Furmint is, sőt FURMINT is létezik. Sajnos jelen van még a piacon az előző rendszerben T92 vagy T85 néven futott klónállomány, ami száz–kétszáz mázsa/hektár mennyiségben rettentette el magától a minőség jelzőt. A boltok alsóbb polcain ma is áldozatra lesnek ezek az italok, amelyekben keresve sem találnánk a fajtára egyébként jellemző kellemes savasságot, vagy alma, körte, őszibarack ízeket. Sokan tagadnánk le, hogy ezek rokonságban vannak Szepsy István vagy Demeter Zoltán álomboraival.

Megtettem, amit megkövetelt

Kizárólag tájékoztatási céllal, az olvasók kedvéért, és persze hogy kifejezzem hazaszeretetemet, több furmintot is végigkóstoltam a cikk írása közben. A nyitótétel a közkedvelt Sauska 2011-ese volt, erős 13-as alkohollal, hogy rendes legyen a felütés. Ennek az italnak szép zöldes színe van, és az íze is pont olyan üdítő. Egy kicsit bodza, még éretlen őszibarack – hogy valami szakíróhoz méltóan vadat is mondjak. Öt szép tokaji dűlő szőlőinek leve, amelyet az egykori Tokaji Polgári Kaszinó átalakított épületében dolgoztak fel. Ebben a borban is pontosan az a szerethető, ami a Sauska összes villányi és tokaji borában: barátságos áron sok helyen elérhetőek, tisztességes módon készülnek, könnyedek, és mégsem sorolhatóak a gyorsan felejthető kategóriába. A bennem élő közgazdász ezt jó ár-érték aránynak, a kritikus meg korrektségnek mondja. Fehér címke, fontos infók, csavarzár, semmi flanc.

Fa, fa, fa, fa

Nem úgy a Szarka Pince azonos évből származó Juharosa. Ha a Sauskájé a business casual, akkor ez már standard verzió, és most nem kizárólag a külcsínre gondolok. A kellemes, elegáns összhatás miatt lelkesen gugliztam rá a termelőre, és kétségbeesett sírva nevetés fogott el az első találat láttán. De van isten, a Ghymes Szarka Gyulája nem az a madár, akit én kerestem. Az én boromat Szarka Dénes készítette, saját kis pincéjében, a csodálatos Mádhoz közel eső, másodosztályú dűlő terméséből.

Dénes legígéretesebb dűlője szőlőjét üvegdugós palackba zárta, ami azon túl, hogy szép és drága, sok mindenre nem jó – mint a legtöbb exkluzív dolog. Azért így könnyen hozzáférünk, és már jönnek is fel szépen a furmintos illatjegyek. Ez a bor tényleg mindent megkapott, hogy jó lehessen. Az áztatás után kézi prés jött, majd másfél hónap tölgyfahordó, végül pedig öt hónapig finomseprő. A tölgyfa ízét már az első kortynál is érezni, később még tolakodóbb lesz. Egyelőre uralja a bort, csaknem elnyomja a furmint hagyományos jellemzőit, de könnyen lehet, hogy néhány év pihenés, érés után szépen beépül majd.

Cukor a boldogsághoz

Ha furmint, akkor az sem mondhat nemet egy-egy korty édes borra, aki egyébként minden körülmények között tartózkodik tőle. Sajnos a magyar szájak ízét túl sok gejl pancs rontotta már el, így a tömeggel nehéz elhitetni, hogy ez a koncepció jó is lehet. Ehhez legelőször a mustsűrítmény intézményét kellene eltörölni, aztán kezdetnek kápolnát állítani azoknak a feltörekvő tételeknek, amelyekben a vegyszerek és a különböző eljárások mellékíze helyett a csodálatosan érett szőlő kerül elő. Hogy legyen hasonlítási alap, Szarka Dénes 2010-es Tokaji Furmintját bontottam. Az édesből egy pohár elég, nem több, de ezek a borok egyébként is tovább elállnak bontás után, mint könnyedebb társaik. A mennyiségi kérdésre Dénes is gondolt: ezt a borát karcsú, félliteres palackba zárta. Összesen 970-be. A jó édes borok esetében az asztal gyümölcsök illata és íze szinte mindig megjelenik. Ebben kajszi, füge, datolya jön elő kevés fűszerességgel, mentával. Jó inni. A következő körrel nem várunk jövő februárig.

(Fotók: Tóth István. A helyszínt köszönjük a Pastrami Étterem és Kávéháznak.)