Bár a tél a jelek szerint elmarad, az ünnepeket minden bizonnyal így is megtartjuk. És ha már hideg és hó nem lesz, legalább a kávénk legyen ünnepi hangulatú, sőt, illatú, ízű. A Nespresso segít nekünk ebben az új édes, fűszeres, kekszes aromájú kávékkal.

Három új ízkombóval álltak elő a cég kávészakértői, de a korábban már bevált alapokon nem változtattak: az étcsokoládé és a vanília karakteressége és harmóniája a kávéval eléggé rendben van.

Ehhez csaptak hozzá három plusz fűszerezést, három határozott, de nem tolakodó ízt: a mandula, vagyis az amaretti édességét, a kardamom aromáját és a gyömbér fűszerességét. Előbbi kettőt a vaníliához, utóbbit a csokihoz csapták hozzá, és milyen jól tették.

Mindegyik limitált variációk alapja a közepesen erős pörkölésű Livanto, így egyik ízvilág sem nyomja el a másikat. Az ízpárosításokkal az volt a Nespresso célja, hogy olyan kávék szülessenek amelyek nemcsak finomak, hanem kellemes meglepetést is okozzanak. Plusz megadják az ünnepi hangulatot.

A Nespresso 2015-ös Limited Edition Variations kávéőrleményei:

  • Vanilla Amaretti

A mandulás és vaníliás aromái az édes amaretti sütemények ízét idézik, de már magában az illat is csalogató. Lágy, édes, süteményes.

Intenzitás: 6

  • Ciocco Ginger

A Livanto pörköltsége és az étcsokoládé telt íze ütős párost alkot, amit egy kis gyömbérrel pörgettek fel, amitől az egész ünnepi és különleges lesz.

Intenzitás: 6

  • Vanilla Cardamom

A vanília és a kardamom aromájának harmóniája felerősíti a Livanto pirított ízjegyeit, de lényeg persze maga a két fűszer pikáns.

Intenzitás: 6

Ezeket megkaphatod, vagy ajándékozhatod ünnepi csomagban is:

  • Variations Triopack: Vanilla Amaretti, Ciocco Ginger, Vanilla Cardamom
  • Variations 6-os válogatás: Vanilla Amaretti, Ciocco Ginger, Vanilla Cardamom, Vanilio, Caramelito, Ciocattino

A Nespresso új kávéi november 9-től vásárolhatók meg világszerte a Nespresso Boutique-jaiban, s ugyancsak ekkortól rendelhetők meg online, illetve a telefonon a Nespresso Clubon keresztül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés