Azzal ugyebár nem mondunk újat, hogy a marihuána jelentős hatást gyakorol a központi idegrendszerünkre, és a tudatállapotunkat is alaposan átcsavarja, azonban egy nemrég elvégzett francia kutatás szerint lehet érdemes még jobban odafigyelnünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a füvezést.

A kutatás során 52 alanyt vizsgáltak meg, melynek nagyjából a fele rendszeres kannabiszfogyasztónak számított – azaz átlagosan heti több alkalommal pöfékelt el egy-egy jointot. A tudósok azt figyelték meg, hogy az esetükben

gyengült a retinális ganglionsejtek jelátvitele: mintegy 10 milliszekundumos késés keletkezett

(88,4 ms vs. 98,6 ms), mely a csökkent látás egyik tünete is lehet. Ezek a ganglionsejtek egyébként a vizuális információ befogadásáért, valamint feldolgozásáért felelnek.

A JAMA Ophthalmology folyóiratban publikált tanulmány szerzője, Vincent Laprevote szerint

a legfontosabb kérdés az, hogy a tapasztalt változások maradandóak-e, vagy a füves cigi lerakásával idővel helyre állnak-e a retinális ganglionsejtek esetében tapasztalt elváltozások.

A tanulmány társszerzője, Dr. Christopher Lyons úgy véli, érdemes óvatosan értelmezni az eredményeket: főként, mert a páciensek egyike sem panaszkodott (még) látászavarra, továbbá alacsony esetszámról beszélünk, így várhatóan átfogóbb és nagyobb esetszámú kutatások is szükségesek lesznek, amelyek más életmódbeli tényezőket is figyelembe vesznek majd, úgy mint a táplálkozási vagy dohányzási szokásokat.

(forrás: CNN, Health Day, Motherboard)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés