A mocsi nagyon finom, de halálos is lehet, ha ész nélkül fogyasztjuk.

írta a CBS 2019 január 2-án. Valamennyi kórházba szállítottnál fulladásos panaszok léptek fel, a 80 éves áldozat halálát is oxigénhiányos állapot okozta.

Nem drog, sütemény

Bár a fenti hírrészletből úgy tűnhet, hogy a mocsi egy veszélyes dizájnerdrog, de valójában csak tradicionális japán desszert, amit rendszerint szilveszterkor szokás fogyasztani. A mocsi lényegében egy rizssütemény, amit ragacsos rizslisztből, más néven mocsigaméből készítenek.

A mocsi elkészítése hagyományosan úgynevezett mocsicuki ceremónia keretében zajlott. A ragacsos rizslisztet beáztatták majd egy éjszakán át gőzölték. Az így kapott gőzölt rizsmasszát fakalapáccsal egy mozsárban tovább pürésítették. Ez általában kétemberes munkafolyamat volt: amíg az egyik fél a kinét (a kalapácsot) kezelte, addig a másik a mozsárt forgatta és nedvesítette a masszát, hogy ne legyen túlságosan ragadós.

Mikor a mocsi megfelelő állagúvá vált, fogyasztás előtt golyó vagy kocka formájúra gyúrták. A masszát tradicionálisan nem töltötték semmivel, de egy idő után a mocsi is modernizálódott, rengeteg variációja létezik ma már, a legismertebb talán a klasszikus édes babpürével töltött verzió.

A mocsi modern változatát sokkal könnyebb elkészíteni. Japánban ma már szinte minden boltban kapható mocsiko, ami egy édes rizslisztből készült keverék. Ezt a masszát vízzel elkeverve tűzhelyen gőzölik vagy egyszerűen csak mikróban melegítik. A masszát kétszer kell gőzölni, a két folyamat között egyszer érdemes átgyúrni. Az így kapott mocsit már csak formára kell gyúrni és fogyasztható is.

Ősidők óta

A mocsi a japán kultúra szerves része, ősidők óta végeznek mocsicuki ceremóniákat, az egyik ilyen legkorábbi ceremónia a kamik földre szállása idején történt történt. A kamik a sinto vallásban a tisztelet tárgyai, amelyek lehetnek istenek, szellemek és ősök lelkei is. Az egyik első feljegyzett mocsicuki nem sokkal a rizstermesztés elterjedése után történt a Jajoi-korban, amely nagyjából időszámításunk előtt 300-tól időszámításunk után 300-ig tartott.

Aki még nem kóstolta a mocsit, mindenképp próbálja ki, mert tényleg nagyon finom és különleges élmény, viszont arra érdemes felkészülni, hogy sokkal ragadósabb és nyúlósabb az állaga, mint amilyennek elsőre látszik. Ha egyszer a szánkba vesszük, akkor érdemes nagyon alaposan megrágni, mielőtt megpróbálnánk lenyelni, mert a nem jól megrágott mocsi egyszerűen a nyelőcsőbe szorulhat. Szilveszterkor sokan fogyasztanak mocsit, mert a hiedelem szerint szerencsét hoz a következő évre.

A mocsi ha beakad, teljesen elzárja a nyelőcsövet, amitől az ember önkéntelenül pánikba esik és levegőért kezd kapkodni. Mivel a pánik során a mocsi még jobban beszorulhat a szervezet még elkeseredettebben próbálja a beragadt mocsit kimozdítani, ennek a következménye pedig az, hogy oxigénhiányos állapot léphet fel, ami eszméletvesztéshez és végső soron fulladáshoz is vezethet.

2006 és 2009 között például nem kevesebb mint 18 ember halt meg azért, mert megfulladtak a mocsitól.

Ésszel kell fogyasztani

Bár úgy tűnhet, hogy a mocsi emberi fogyasztásra alkalmatlan, de a helyzet korántsem ez. A mocsi egy nagyon finom sokféleképpen fogyasztható tradicionális japán étel, amit mindenképp érdemes kipróbálni. Az aranyszabály az, hogy vágjuk fel, vagy rágjuk meg a túl nagy falatokat és akkor nem történhet baj.

Kiemelt Kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.