Anthony Bourdain, a rock n’ roll séf nem szereti, ha túl sokat maszatolnak a sörrel. Hey ho, let’s go.

Bordainről már mi magunk is megírtuk, hogy eléggé „no bullshit” arc, így nem meglepő, ha hetente párszor megjegyzéseket tesz trendekre/más séfekre/éttermekre. Legutóbb éppen a kézműves sörök körüli sznobériára akadt ki, ami valahol érthető, de azért kicsit visszás is a dolog.

Bourdain a Thrillist magazinnak adott egy gigantikus interjút – az új szakácskönyve kapcsán -, amiben ezt jelentette ki:

„Épp San Franciscóban voltam, megőrültem egy sörért, és besétáltam egy helyre. Azt hittem, egy ilyen klasszikus bárban vagyok. Leültem, körbenéztem, és észrevettem, hogy nagyon széles a sörválaszték, tele sörökkel, amikről sosem hallottam. Ami rendben is van. Oké, ez valamiféle kézműves sörös pub. Milyen jó sörök vannak? Aztán körbenéztem: az egész hely tele volt emberekkel, akik előtt kis poharak sorakoztak, amikben különböző sörök voltak, és ezek az emberek jegyzeteltek. Ez nem is egy bár. Ez a kibaszott Testrablók támadása. Ez nem jó. Egy bárnak nem erről kellene szólnia. A bár az a hely, ahová az ember bemegy, hogy kicsit felpezsdüljön, kellemesen elszédítse az érzékszerveit, jól érezze magát, beszélgessen másokkal, vagy hogy rossz döntéseket hozzon, és keseregjen az élete miatt. Nem arra való, hogy kibaszott sört analizáljanak. Egyáltalán nem illik hozzá.

Volt, hogy ültem egy asztalnál, és valaki egymás után hozott olyan fantasztikus borokat, amik megváltoztatják az ember életét – ez kábé ugyanez. Nekem elég, ha megmondod a nevét, meg, hogy honnan van, és rendben is vagyunk. Nem kell tudnom, melyik kibaszott dombról való, vagy hogy ki ültette el a tőkéket, vagy hogy a tőkéket átültették. Nincs szükségem erre. Már megittam, haver. És egyszerűen nem érdekel.”

Amennyire észrevettük, Bourdainnek nem a craft, azaz kézműves sörrel van baja, hanem a sörsznobériával. Mondjuk Bourdain sokkal elnézőbb nem egy barátjával, aki az ételekkel kapcsolatban übersznob, de ezt most hagyjuk.

Csak egyet tudunk érteni vele. A sör ne legyen az új bor. Kellene hozni egy szabályt, hogy egy sörről három mondatnál senki sem beszélhet többet, és kész. Utána csak inni lehet, illetve beszélgetni is, bármiről, kivéve arról a sörről.

És akkor az áráról még nem is beszélt Bourdain, ami elképesztő, mert messze nem megy bele annyi munka, mint a borba, az ára fajlagosan mégis vetekszik vele - persze nem egy üveg balatoni világosra gondoltunk.

A herointól Barack Obamáig – Az Anthony Bourdain-sztori

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés