Egyszer élünk. Összeszedtük, hogyan tudnánk a legtöbb pénzt elkölteni kajára a fővárosban. A végösszeg annyi mint...


Reggeli

A nap legfontosabb étkezése – persze akkor, ha az egyik leghagyományosabb, már-már népies táplálkozási filozófiát valljuk – a reggeli. Sajnos nem tudunk a város legdrágább helyein reggelizni (egy kivétellel, lásd később), mert akkor még nincsenek nyitva, ezért kénytelenek vagyunk egyéb opciókkal beérni. Érdemes ilyenkor egy ötcsillagos luxusszállodát becélozni, amelyek közül ugyan egy sem szerepel az ország legjobb éttermeit összegyűjtő 2013-as listán, de összeszorított ajkakkal és fejcsóválva ugyan tegyünk velük egy próbát.

Természetesen nem kell szállóvendégeknek lennünk, akár az utcáról is betérhetünk egy rántottára. Jó megoldás a Gresham palota étterme, a Kempinski vagy a Boscolo szomszédságában (vagy vele egyben lévő – nézőpont kérdése) patinás New York Kávéház. A világ leggyönyörűbb ilyen jellegű intézményében elfogyasztani a reggelit maga a magas élet netovábbja.

A kultikus helyen a reggeli specialitásként tálalt rozmaringos hideg libamáj aszalt baracklekvárral (4900 Ft). A legdrágább desszert az 1790 forintos magyar tortákból álló válogatás, de ki az a hülye, aki tortát eszik reggelire?! A fagylaltkelyhekkel (2350 Ft) ugyanez a helyzet. Egy almás-mandulás krémes (1500 Ft) viszont napindítónak még belefér. Friss gyümölcsturmix (1690 Ft), 2,5 dl Naturaqua (950 Ft), csokis kekszes jegeskávé (1490 Ft.) Végösszeg: 10 530 Ft.

Tízórai

Trendi nevén brunch. Megint ugyanazzal a problémával szembesülünk, mint a reggelinél: igazán drága helyre nem tudunk beülni. A Dining Guide 20-as listáján szereplő Cafe Pierrot ritka kivétel, mivel már 11-kor nyitnak. Brunchra egy italt és egy előételt vagy desszertet fogyasztunk, ami lehet egy könnyű tengeri kagyló (3990 Ft) és egy virgin (vagyis alkoholmentes) mojito koktél (1490 Ft). Kávét csak főétkezésekkor fogyasztunk. Szervizdíjjal 6135 Ft. (A Pierrot a menü egyéb részeinek átböngészése után ár-érték arányban teljesen korrektnek mondható.)

Ebéd

Irány a Gundel.

A verzió
Egy menü ára borokkal 95 ezer forint. Ha iszunk mellé egy palack vizet (Aqua Panna 0,75 l, 2300 Ft) és dobunk rá egy kávét, akkor 109 760 Ft a végösszeg. De ez az olcsóbb megoldás.

B verzió
Rendelés a menüről, tételenként. Aperitív: Chateau de Beaulon White 5 Years Old (2700 Ft). Előétel: pácolt lazac (9900 Ft). Leves: kóstoló a Gundel leveseiből (4100 Ft). Főétel: sült languszta friss salátával (49 ezer Ft), igaz, ez a fogás valószínűleg nincs mindig az étlapon. Desszert: karamellizált eper házi vaníliafagylalttal (3300 Ft). Ha mellé mi magunk rendelünk bort, akkor az legyen a Chateau Mouton Rothschild 2001-es évjárata (278 900 Ft). Ha nem fogyasztunk alkoholt, akkor természetesen az italok nélküli A verzióban tálalt menü a legborsosabb megoldás (82 ezer Ft).

Végösszeg 12 százalékos szervizdíjjal: 388 640 Ft. Nyilván sokat lehet spórolni, ha nem azt a palack bort kérjük ki. Egy félliteres Gundel tokaji aszú például csak 92 ezer forint, de van bor 8000 forintért is.

A patinás magyar étteremben egyébként lehet reggelizni, bruncholni, uzsonnázni, de mivel egy nap nem akartunk kétszer ugyanoda beülni, így az említett virtuális étkezésekre más helyeket választottunk.

A tovább gomb után jön az uzsonna, a vacsora, és kérjük a számlát is!

Uzsonna

Itt is bajban vagyunk, mert nehéz meghatározni, mi az uzsonna pontosan, és mi az illendő, elfogyasztható mennyiség. 30 grammnyi beluga kaviárt (69 ezer Ft) megenni minden bizonnyal túlmutat a két nagy étkezés közötti nassoláson, de mindegy is, mert az Arany kaviár délután 3 és 6 között zárva van. Viszont nyitva van a Knrdy (sőt, itt 16.30 és 18.30 között kifejezetten várják a snackelni vágyókat a séf ajánlataival), ahol be tudunk dobni egy hamburgert, amivel ki lehet húzni valahogy vacsoráig. A Milliárdosok burgere (20 dekás Wagyu marhahúspogácsa, házi ciabatta, libamáj, karamellizált hagyma, paradicsom, gomba, kéksajt és bacon) 12 ezer forint, amihez még hozzáadódik egy palack víz és a 12%-os szervizdíj. Végösszeg: 14 280 Ft.

Vacsora

Costes. A Michelin-csillagos étteremben egy hétfogásos menü borpárosítással 170 euró (bor nélkül 110). Ha egyetlen röviditalt engedélyezünk magunknak, legyen egy 4 cl-es Henessy Paradis (70 euró). Nem árt, ha van egy üveg víz az asztalon (Perrier 0,75  l, 7 euró), és persze egy jó kávé (2 euró) is kell zárásként. 12 százalékos szervizdíjjal az annyi mint 278 euró (83 400 Ft). Ha a borpárosítás nélküli verziót választjuk, mert mondjuk egy kis pezsgőre vágyunk, akkor legyen egy 2002-es Louis Roederer Crystal Brut 509 euróért (152 700 Ft.) Ebben az esetben a végösszeg szervizdíjjal 207 954 Ft.

Főúr, fizetek! – Ennyi az annyi

Összesen tehát 627 539 forint körüli összeget lehet elfogyasztani egy személyre Budapesten (borral, pezsgővel, konyakkal együtt.) Ha nem iszunk semmilyen alkoholt (pl. azt a pezsgőt és azt a bordóit), akkor az összeg jelentősen kevesebb: 174 939 Ft.

A tanulság

Igazán drága helyek nem nagyon kínálnak reggelit és uzsonnát, plusz sokkal könnyebb több pénzt elinni, mint megenni. A második tanulság, hogy a minőséget meg kell fizetni. Érdekes, hogy a Dining Guide lista második (Onyx) és harmadik helyezettje (Zona) minőségben nem sokkal marad el az első Costestől, de árban igen. Az Onyx és a Zona sem tartoznak az olcsó helyek közé, mégis kevesebbet kell fizetnünk, míg a színvonal majdnem ugyanaz. (Külön öröm, hogy az utóbbi két intézményben magyar séfek kreálják zseniális ételkölteményeiket.) Ugyanakkor a legjobb húszba be sem kerülő Gundel drágább, mint a Costes és a best of lista további helyezettjei.

Nem vagyunk képben? Ha valaki tud drágább helyeket, tájékoztasson bennünket!

(Fotók: hivatalos Facebook-oldalak)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés