Vörös fénnyel, bujasággal és atom kajával nyit a Spíler Shanghai

Polgárpukkasztó csirkeláb, Bloody Mary 2.0 és autentikus atmoszféra sanghaji gengszterekkel a Gozsdu közepén. Zsidai Royék valami újat találtak ki, és meg is csinálták.

Egy zártkörű prezentáción mutatta be a Spíler Shanghai, hogy mit tudnak, és alkalmat megragadva meg is néztük, milyen lett a valóságban a Zsidai Roy és csapata által megálmodott koncepció. Fontos dolog ez a nyitás, amit abból is le lehetett mérni, hogy olyan közismerten gasztromán főszerkesztők is megjelentek, mint egy Uj Péter és egy Szily László. Egy nagyobb anyagban korábban már beszámoltunk, milyenre tervezték a Spílerrel szemben található placcot, és örömmel állapítottam meg, hogy Roy nem a levegőbe beszélt, amikor egy sanghaji gengsztertanyát ígért be a Gozsdu közepébe.

Elsőként egy ütős welcome drinkkel dobták meg a zsurnalisztákat, ami egy Bloody Mary 2.0-s verzió volt zellerrel, iszonyat mennyiségű fűszerrel és a végén szardíniával. Mivel kétszer jobb köszöni, mint egyszer sem, mindjárt kettőt is vállaltam. Az édes-savanyú leves nekem ilyen folyékony télikabátként funkcionál, főleg hidegben eszem, de persze letoltam. Ezt sem bántam meg, jó látni milyen, amikor a zöldségek nincsenek péppé főve, mint kismillió kínai büfében.

Aztán jött egy gegnek is tökéletes előétel: édes bundába csomagolt csirkeláb. Nem comb, hanem láb, az a testrész, amin a csirke áll, meg amivel kapirgál az udvarban. Levesben találkozni vele vidéken, de itt is elcuppogtattam, mert értékelem a humort az ilyesmiben. Sörnek egy thai Tigert és egy kínai Tsing Taót nyomtam. Mindkettő könnyű láger típusú nagyüzemi sör, elég híg élmény, de különlegességnek elmegy. Ha versenyeztetném a kettőt, a Tiger győzne.

A pincében egy titkosnak nevezett 140 fős partihelyet is megnéztünk, itt fogja nyomni hétvégén éjféltől a Spíler zenei felelőse, Moon. Nem tudom, milyen lehetett egy igazi gengszterkocsma Sanghajban, eddig az Indiana Jones második részének eleje jelentette a kiindulópontot, de ezentúl mindent a Spíler Shanghaihoz fogok viszonyítani.

(Fotó: hivatalos Facebook-oldal)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon