Ha tényleg bírod a csípőset, a Tabasco új szósza neked készült

Egy olyan brutális erejű szósz, ami mellett az összes többi chili gyerekjátéknak tűnik, első olvasatra hülyeségnek és őrültségnek tűnhet. Végső soron azonban mégsem az, hiszen a Tabasco újdonságát már el is kapkodták.

A Scorpion névre keresztelt szósz hússzor olyan csípős, mint az eredeti. A már jól ismert változat ugyanis a csípősséget mérő Scoville-skálán valahol 2000 és 5000 egység között mozog, míg a skorpió eléri az 50 000-t is.

Ha tehát viszonyítani szeretnénk valamihez az erejét, akkor azt is mondhatnánk, hogy felér egy tarantula darázs csípésével. Na jó, ez azért talán túlzás, de mindenképpen kemény lehet. A skorpió nevet sem véletlenül kapta, ezzel egyrészt utalnak a jól ismert állat csípésére, másrészt pedig azt is jelzi, hogy a skorpió paprika az egyik fő összetevője.

Persze amellett, hogy könnyeztetően erős, állítólag meglepően finom is. A szósz ízesítéséhez például ananászt is használtak, hogy egy kis egzotikus édesség is megjelenjen benne. A gond csak az, hogy egyelőre csupán a gyártó hivatalos oldaláról rendelhető, jelenleg pedig onnan is elfogyott...

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon