Az utóbbi évek egyik legnagyobb alkoholdivatja a rozé bor, ennek megfelelően ezernyi tévhit kering róla. Hallottam már olyat, hogy talán a fehér- és a vörösbor pancsolásából készül, hogy csak melléktermék, kizárólag lányoknak illik ilyet inni, meg azt is, hogy ez a joker pia, ami minden ételhez kiváló. Természetesen a boros bullshitgenerátorban is minden és mindennek ellenkezője igaz: az is elterjedt nézet, hogy a rozé csak fröccsként jó.

A rozé gyakran fut rosé, rozetta, rosato néven, néha rózsaborként emlegetik, de ugyanez a fuchsli, fuxli, rókabor is. Külföldön és sznob körökben gris de gris, weißherbst, clairet, chiaretto, blus és még ki tudja hány címen tisztelik – vagy vetik meg. Alapvetően bármelyik olyan kékszőlőfajtából elkészíthető, amiből jó a vörösbor is, de különösen ütős lehet a kékfrankosból, zweigeltből, kadarkából vagy akár házasításokból. Könnyű borként könnyű ételekhez passzol: leves, zöldség, hal vagy lightos csirke kísérője lehet, és állítólag a legjobb szomjoltó. (Mivel az alkohol alapvetően dehidratál, én nem hiszek abban, hogy bármelyik fajtája megfelelő szomjoltó, de ezt a hangzatos jelzőt most meghagyom neki.) A fehérbornál kicsit hűvösebben, körülbelül tízfokosan tölthetjük, úgyhogy hűsítőnek is szuper.

Kétarcú János

Janus, a január hónap névadója, a római mitológiában a kezdet és a kapuk védőszelleme, a kétszínűség kétarcú alakja. Ennyit a kultúrfröccsből, jelen esetben jelentősége, hogy a villányi Janus Pincészet névadója: „összeköt múltat jövővel, hagyományt újdonsággal, embert emberrel”. Sajnos ezek eléggé semmitmondó, átlagos sorok, úgyhogy nézzük a lényeget. Két barát, Szél Géza és Pécsi-Szabó Miklós megvalósult álma a 12 hektáros terület, ahol 2004 óta gazdálkodnak, saját telepítésű szőlőjükön.

A 2012-es Janus Rosé tökéletes olyan alkalmakra, amikor nem különösebben akarunk ízlelni és szaglászni, egyszerűen csak innánk végre. Könnyű, és a 13-as alkoholja sem csap meg. Tényleg van két arca – a korty elején gyümölcsös, aztán elnehezül –, de nem több. A borcímke-irodalom semmitmondásának gyöngyszeme a borítás, a szöveg ezzel együtt vezeti be a fogyasztót a sallangmentes coelhóság rejtelmeibe.

„Szeretem az állandó déli szellőt, szeretem a napsütést, szeretem a jó társaságot, szeretek a tőkék közt lógni nyaranta, szeretem a zenét, és hogy örömet okozhatok ezzel önnek, neked…” Persze én örülök, hogy árad a szeretet, de érdekelne az is, hogy mit iszom. Milyen szőlőből készül, száraz-e vagy sem? Segítene egy QR-kód, vagy ha legalább a honlap frissült volna az elmúlt két évben... Marad a tudatlan kortyolás, de legalább csak 1300 forintunkba kerül a kíváncsiskodás.

Mi az a róka-tény?

A Fuxli márkanevet az elmúlt két évben gyakran hallhatta az, aki a bort szereti – és ez a sikeres bormarketing jele. A szekszárdiak ugyanis alapvetően azért fogtak össze, hogy a közös névvel hatékonyabban árusítsák saját termékeiket, együtt egyformán nagy figyelmet kapjanak. Ez a minőség javára is vált, hiszen vaktesztekkel, vagyis jelöletlen tételek kóstolgatásával döntötték el, melyik ital érdemli meg, hogy rókás borrá legyen. A legfontosabb kritérium a rókasághoz egyébként az, hogy a bornak nagyrészt két Kárpát-medencei fajtából, a kékfrankosból és a kadarkából kell készülnie. Így aztán egy Fuxlival nem lehet melléfogni, például ha egy grillpartihoz választunk kísérőt.

Mielőtt a kilenc közül egyet kézbe vettem, figyelmeztettek: a róka-tényt feltétel nélkül el kell fogadni. Egyéb magyarázatot nem kaptam, a szakértő – a Fuxlistát elejétől végig és visszafelé is végigkóstoló barátok – inkább csak ivásra biztattak. Nekem éppen Pósta Gergő és Pósta Péter rókácskája jutott, vagyis elvileg a legvirgoncabb darabra csaptam le.

A Pósta pasik főleg vörösborokkal foglalkoznak, és a hegytetők klímájára esküsznek. Rajta vannak a természetes, környezetbarát bortermelés vonalán, a cél, hogy maholnap biodinamikusak legyenek. Ilyen elvek mentén készül kimondhatatlan nevű vörösük, a Noirkékmerfranlotpinotkos, vagy például a név alapján szintén érdekes, vicces-bubis SecSzárd pezsgőjük is. Póstáék különlegessége még, hogy a melléktermékekre is odafigyelnek, őszintén hisznek a szőlőmag hatalmában: szőlőmagőrleményüket és olajukat ajánlják a nyálkahártya, az emésztés, a keringés, sőt, akár a nemi szervek érdekében is.

Fuxlijuk tehát egyedi, kézműves. Ez a félig kékfrankosból, maradék részben kadarkából és merlot-ból álló siller akár négy napot is a cefrén fortyoghatott, így már-már a vörösborokra emlékeztet – illatra például egyértelműen. Nekem éppen ezért egy kicsit még téli, de inkább már tavaszi, így április második felében. Nagyon intenzív, gyakorlatilag friss meggy-csereszenye szörp, a legjobb fajtából. Azok közül, amiket idén eddig ittam, ez a legjobb rozé.

És itt jön képbe, hogy mi is az a róka-tény. Nekem azt mondták, addig kell kóstolni, amíg rá nem érzünk, meg nem barátkozunk vele. Ha nem sikerül, akkor pedig újrakezdeni. Esetleg szelídíteni, mint a kis herceg. Mivel nálam is akad még köd tudásban, amit fel lehet oszlatni – vagy alkoholpárára cserélni –, maradok a rozénál, és jövő hétig önfeláldozóan keresem tovább a megoldást.

(Fotó: Tóth István. Stella a borok világával a Zonában, a város legújabb, modern borbisztrójában ismerkedik.)