Ezért több mint ezer évig is elélhet.

A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a parkokban és kertekben, ám vadon élő populációit a kihalás fenyegeti a fakitermelés miatt. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői tizenöt és hatszázhatvanhét éves kor közötti ginkókat tanulmányoztak, megvizsgálva fagyűrűiket, és elemezve sejtjeiket, kérgüket, leveleiket és magjaikat.

Megállapították, hogy a fiatal és az idős példányok is védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére. A genetikai vizsgálatok eredményei pedig azt mutatták, hogy

az öregedéssel összefüggő gének nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott életkorban, mint más növényeknél, például a fűféléknél és egynyári növényeknél.

"A titok a nagyon egészséges védekezőrendszer fenntartásában rejlik, és hogy a fajnak egyszerűen nincs egy előre meghatározott öregedési programja – magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa.  – Ahogy a ginkók öregszenek, a jelek szerint nem gyengül azon képességük, hogy védekezzenek".

Bár egy több száz éves páfrányfenyő kívülről viharvertnek tűnhet a fagyások és villámcsapások miatt, az egészséges fejlődéshez szükséges folyamatai még mindig remekül működnek benne.

Dixon szerint hasonló lehet a helyzet a többi hosszú életű fa, köztük az óriás mamutfenyő esetében is, amely tele van antimikrobiális kemikáliákkal. "A folyamatos tápanyag-, fény- és vízellátás mellett az ilyen magas kor elérésének képessége valószínűleg összefüggésben van a lassú fejlődési ütemmel, a sejtszintű adaptációval, és az olyan másodlagos behatásokkal szembeni viszonylagos védelemmel, mint a kártevők és betegségek, az éghajlati szélsőségek, valamint a katasztrofális fizikai sérülések" – mondta.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: BBC, MTI. Fotó: Drow male)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés