Jóllakatják a lelked mélyén lakó deszkást.

A svéd óriáscég az elmúlt időszakban nagyon beleerősített kollabokban, több nagynevű dizájnerrel is összeálltak, ebbe a sorba pedig a legújabb dobásuk is beletartozik. Az Ikea összebútorozott (érted) Chris „Stampd” Stamppel, és összehozták a brand eddigi legstreatwearebb és legurbanistább sorozatát.

A Spanst-ben megvan minden, ami egy fiatal harmincas keatív elmének kellhet, főleg ha bele van zúgva a deszkázásba, imádja King Krule-t, az NBA-t a falon lóg a BMX-e és a sneakerét jobban szereti a csajánál (vagy legalább annyira).

A mindenféle bútorok mellett Stamp még egy gördeszkát is tervezett, így első alkalommal a cég hosszú történetében gördeszkát is lehet venni ajd az Ikeában! Dope!

Ez is érdekelhet:

Lakható szobor egy orosz erdőben - Elkészült Zaha Hadid utolsó varázslata - Roadster

Ez az egyetlen magánlakás, amit Zaha Hadid tervezett. 140 millió dollárba került, félig a földbe süllyesztették, és elképesztően néz ki. Az iraki származású Zaha Hadid évtizedeken át elkápráztatta a világot a feltűnő, környezetükből kitűnő épületekkel, amelyek legalább annyira természeti tüneményeknek tűntek, mint emberi alkotásoknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés