Nem csak a tüdőnkre, illetve a szív- és érrendszerünk van káros hatással.

Rögtön az elején lelőjük a poént: a University College London (UCL) kutatói Anglia-, Skócia- és Wales-szerte azt találták, hogy

még a csekély légszennyezés is növelheti az életkorral összefüggő makuladegeneráció (AMD), vagyis szemfenéki meszesedés kockázatát.

Az AMD a gazdag ország 50 év feletti lakosai körében a gyógyíthatatlan látásvesztés vezető oka. Az AMD összefügg az olvasáshoz, az arcfelismeréshez és a bonyolultabb, finomabb részletekből álló feladatok elvégzéséhez szükséges központi látással. A betegség fő kockázati tényezői a gének, az öregség és a dohányzás.

A kutatók a félmillió ember részvételével készült brit Biobank egészségügyi adatbázisból több mint 110 ezer, 40 és 69 év közötti páciens adatait tanulmányozták. Szemészeti mérések és kérdőívek segítségével megnézték, kiknek van és kiknek nincs makuladegenerációja, majd összevetették azzal, hogy lakóhelyük mennyire számít szennyezett levegőjűnek, majd azt találták, hogy

a legszennyezettebb területeken élőknél 8%-kal nagyobb eséllyel alakul ki a betegség.

Az UCL szemészprofesszora és a tanulmány vezető szerzője, Paul Foster szerint az AMD-vel összefüggő fő szennyezőanyagok a szállópor (pm2,5) és a nitrogén-oxidok – ezek a parányi szemcsék belélegezve a tüdőn át a véráramba jutnak, amely szerteszét szállítja őket a szervezetben, a szemben a jó vérellátottság miatt okoznak különösen nagy kárt.

Talán mondanunk sem kell, hogy mennyire komoly problémát jelent a légyszennyezés:

(Forrás: CNN, MTI, fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Két minimál stílusú skandináv ház, amibe gondolkozás nélkül beköltöznénk – azonnal