Nagy eséllyel elkerülte a figyelmedet, pedig tegnap volt a Nemzetközi Palacsinta-nap, ami nálunk észrevétlenül telik, ám Angliában megadják a módját. Most például egy érdekes kutatást is készítettek, ami szerint létezik összefüggés a szex és a palacsintasütés között.

Az ugyebár egyértelmű, hogy egy tökéletes férfinak tudnia kell sütni és főzni, de legalább néhány palacsintát el kell tudnia készíteni. Ha pedig már egy férfi palacsintát süt, akkor a levegőbe dobálós fordítás sem maradhat el. Nyilván sokkal menőbb így megfordítani a tésztát, mint nekiállni spatulával maszatolgatni, nemde?

A már említett felmérésből (amelyet a Clarks juharszirupot gyártó cég készített, szóval érdemes bőven fenntartásokkal kezelni) most az is kiderült, hogy

a levegőben fordítós trükköt bevállalók többet szexelnek, több pénzt keresnek, és úgy általában több rizikót mernek vállalni az életben.

Ha egészen pontosan érdekelnek az arányok, a kutatásban résztvevő britek 43 százaléka szokta dobálva megfordítani a palacsintát, a többség tehát marad a biztonságosabb, megfordítós módszernél. Ők azonban az élet más területein is szeretnek inkább a szabályoknak megfelelően eljárni, saját magukat szerényként és konformistaként jellemezték.

A fordítókat összevetve a dobálókkal, az előbbiek kisebb valószínűséggel csalják meg a párjukat, illetve átlagosan kevesebb Facebook-ismerőssel rendelkeznek. Ami pedig a szexet illeti, a palacsintát dobálva megfordítók dupla annyit szexelnek. Náluk heti 2 alkalom az átlag, míg a fordítóknál csupán heti egy.

A nemzet megosztott olyan tekintetben, hogy dobni vagy fordítani jobb. Mi szerettünk volna egy kicsit többet megtudni erről, vajon létezik-e összefüggés a személyiségtípus és a palacsintakészítés módja között. Meghökkentett minket, hogy a jelek szerint van összefüggés

- magyarázta a Clarks alapítója, Bob Clark.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában