Rengeteg módszert összegyűjtöttünk, amivel legyőzheted a halogatást. Csapjunk is bele!

Új év, új vírusok lehetőségek, célok, teendők. De az is lehet, hogy már most fáraszt az egész. Csak azért nem hagyod most rögtön abba, mert még el sem kezdted. A fejedben még tartanak az ünnepek. Maradt pár morzsa a konyhaszekrényben. Halogatsz.

Klopp szerint az Arsenal halogat

A halogatásnak mindenféle okai lehetnek, a főbbek:

  • fárasztó/fájdalmas lesz, amibe bele kell fogni;
  • túl nagy falat, lehet, hogy belesülsz;
  • nem biztos, hogy az a fontos, megelőzi valami a prioritásban;
  • bizonytalan vagy: kicsit homályos a feladat, infóra lenne szükséged;
  • tökéletességre törekszel – hát úgy meg eleve nehéz bármibe belefogni.

Léteznek a fentieknek különféle kombinációi, határesetei, de nagyjából ezek a legfontosabb mechanizmusok. Mindegyiknek van egy közös vonása: valamiféle nyűggel járnak. Innen meg egyenes az út egy álmegoldás felé: amíg halogatsz, addig rendre megkönnyebbülsz kicsit, sőt titkon talán abban reménykedsz, hogy a helyzet megoldódik magától (nem lesz már aktuális a feladat, megcsinálja más, magától elmúlik a fogfájás).

Mi nem halogatunk, ez egy január másodiki cikk, úgyhogy gyorsan, még az év legelején megmondjuk, hogyan győzheted le a halogatás hónaljszagú szörnyetegét!

Változatos és praktikus módszereket gyűjtöttünk ki, hogy mindenki találhasson köztük kedvére valót, amit aztán alkalmazhat is könnyen.

Bontsd részekre a feladatot!

Klasszikus módszer: sokszor túl nagynak tűnik egy-egy feladat egészében véve, de ha szakaszokra bontod, akkor jó eséllyel egészen könnyen megoldhatóakat is találsz köztük. A legtöbben pedig úgy működünk, ha egyszer beindul a folyamat, akkor már könnyű (vagy legalábbis könnyebb) végigvinni.

Hallgass a józan eszedre!

Könnyen beláthatod, hogy sok probléma eszkalálódik, ha nem kezeled őket: ma még kis fájdalommal/kevés kiadással jár, ha hagyod romlani a helyzetet, nagyon fog fájni/marha drága lesz. Ha erre a gondolatra fókuszálsz, az meghozza a motivációt a cselekvéshez.

Kérj segítséget!

Simán lehet, hogy csak azért nem fogsz bele valamibe, mert nem érted, pontosan mi is a feladat. Ciki megkérdezni, nem akarsz másokat feltartani, inkompetensnek látszani. Pedig de, kérdezi kell, máskülönben sosem kezded el, és minden csak rosszabb lesz, a fejedben egyre komplexebb forgatókönyvek születnek majd, jó eséllyel egyre távolabb a valóságtól.

Ha kérdezel, tanulsz is, a feladatot is megoldod, ez a jó változat. És még a rosszabbik változat is jó: ha esetleg a válaszok alapján sem érted, nem megy, túl nehéz, akkor egy idő után jobb feladni, és inkább valami mással foglalkozni.

Ebben az esetben is tisztán jössz ki az ügyből: becsülettel próbálkoztál, nem ment, ezért a továbbiakban azzal foglalkozol, amiben ügyesebb vagy.

Menj elé a kihívásnak!

Sok feladat csak egészen rövid ideig tart, így bármilyen kellemetlen is, hamar túl lehet lenni rajta. Ilyenkor jó ötlet venni egy nagy levegőt, és teljes intenzitással csinálni. Aztán akár meg is ünnepelheted magadat, mintha BL-t nyertél volna. Ha időről időre alkalmazod ezt a módszert, előbb-utóbb rutinná válik, és lesz egy állandó fegyvered a halogatás ellen.

Oszd be az időt!

Ha úgy érzed, sok feladat tornyosul föléd, gondolj arra, hogy nem kell mindent egy nap alatt megoldanod. Rengetegféle munkakör van, de jellemzően csinálhatsz

heti bontást: ha a legfontosabbat megcsinálod hétfőn, máris lesz egy jó érzésed, és közben mindvégig tudod, hogy a következő rész ráér holnap, szerdán, csütörtökön és pénteken.

A hétvégi munka tabu, de van, akinek bejön, hogy a félreeső fél-egy órákban inkább csinál valami értelmeset, mintsem dőljön ide-oda, szóval bizonyos részfeladatokat akár oda is ki lehet tolni. Előnye még ennek a módszernek az érzés, hogy a te kezedben van a kontroll, magadnak szabod meg a munkavégzés ütemét. És a magadnak szabott határidőket kevésbé érzed nyomasztónak, külső kényszernek, mint amit rád erőltetnek.

Csinálj külön idősávot!

Ha párhuzamosan több projektet viszel, a fentihez hasonlóan hasznos módszer egy fix idősávot kijelölni a B projektre, így nem motoszkál a fejedben folyamatosan a másik feladat, megvan neki a dedikált ideje.

Ez nem a B projekt

Beszélj róla!

Ha másnak is elmondod, min dolgozol, jó eséllyel már csak azért is elvégzed a feladatot, hogy ne okozz csalódást, és ne égesd magad mások előtt.

Adj magadnak bónuszt!

Határozd el, hogy ha megvan egy kitűzött részcél, akkor jöhet valamilyen aprócska jutalom, akár csak egy kávészünet vagy egy szelet süti! Túlzottan nem érdemes emelni a tétet, mert az megint csak nyomasztóra nagyítaná fel a feladatot, meg amúgy sem vehetsz minden nap magadnak egy Teslát.

Tarts egyensúlyt!

Ha már a jutalomnál tartunk: gondoskodj arról, hogy minden napra jusson valamilyen öröm és kikapcsolódás! A munka egy folyamat, lesz holnap is, meg holnapután is.

Pont ezért felesleges hősködni, és éjszakába nyúlóan teljesíteni, mert másnap csak véreres szemekkel matatsz a kávéfőző körül, és a normálisan félórás munkához fél nap kell majd.

Szóval légy kipihent, egyél egészségesen, mozogj, tarts szüneteket, hallgass zenét! Azt, hogy jól érezd magad, hülyeség kizárólag a hétvégékre tartogatni, bőven belefér némi kikapcs a munkaidőbe.

Priorizálj!

Szinte biztosan van olyan mechanikus munkafolyamat, amit fáradtan, tompábban is el tudsz végezni. Nos, azt pont úgyanúgy meg kell csinálni, mint a többit, viszont fáradtan sem teher – ellenben sokszor megadja a nehezebb részekhez szükséges lendületet.

Priorizálj! (2)

Súlyozd az egyes feladataidat is! A legtöbb munkakörben van olyan, amit egy adott napon/határidőre el kell végezni, míg más feladatot meg későbbre tolhatsz büntetlenül. Ha az igazán fontos feladatot elvégezted aznap (talán már délelőtt, elvégre attól mert fontos, még nem feltétlenül tart órákig), akkor eleve elégedett leszel, és jobb érzéssel folytatod a napot, a hetet. E ponton (is csak) futólag említem a listakészítést, mert az iszonyú közhelyes, mindenesetre igen, készíthetsz prioritáslistát is.

Mérj!

Meglepően hasznos tud lenni, ha leméred, mennyi ideig dolgoztál, és mennyit dolgozol egy-egy napon, héten, hónapban. Pontos visszajelzést kapsz, így láthatod az egyes részfeladatok hosszát (talán nem is kell sok idő ahhoz, amibe alig akarsz belekezdeni), és azt is tudod, összességében mennyi volt a tiszta munkaidő. Így lelepleződik, ha túl sok idő megy el pótcselekvésekkel, és persze az is, ha sok idő megy el nem hatékony munkával, és az is, ha túlhúzod, másnap meg csak nézel, mint hal a szatyorban.

Teremts ingerszegény környezetet!

Iszonyú sok információ ömlik ránk, mindenfelől, folyamatosan. Ne hagyd! Messenger? TikTok? ICQ? „Hess a picsába!” – ahogy a költő mondja. Tudod te, hogy miért, nem részletezem.

Engedd el a perfekcionizmust!

Ah, tökéletességre törekedni átok. Csináld meg jól, becsületesen, leld benne örömödet, de ne akarj mindent is! Egy-egy projektnél még beleférhet, ha valamiért különösen fontos a számodra, de napról napra lehetetlenség csúcsteljesítményt nyújtani. Ne feledd, az élsportolóknak sincs minden áldott nap versenyük, és ha egy-egy világverseny sűrűbb is, utána tudnak pihenni.

Gondolj a big picture-re!

Segít, ha egy-egy munkánál arra is gondolsz, hogy milyen hosszú távú céljaidat szolgálod vele. Teljesen más érzés egy számodra fontos, nagyobb célért dolgozni – ilyenkor még az unalmasabb, nyögvenyelős részek is elviselhetőbbek. És ez fordítva is igaz! Ha valami nem érdekel igazán, nincsenek vele komolyabb terveid, akkor engedd el! Nemet mondani sokszor nem könnyű, de kell, muszáj, hogy csak azzal foglalkozz, ami valóban fontos a számodra.

Tervezd be a halogatást!

A napokban a LinkedInen jött szembe egy egészen furcsa ötlet: Timothy Armoo, a Fanbytes egyik alapítója úgy döntött, nem legyőzi, hanem inkább beütemezi a halogatást. Ennek szerinte három előnye van:

  1. Ilyenkor a játékos énednek nem azt mondod, hogy „nem!”, csupán azt, hogy „ne most!”.
  2. Amikor ellenben eljön a „halogatásidő”, akkor bűntudat nélkül adhatod át magad neki.
  3. És így tempósabban végzed a dolgod, mert tudod, hogy közeleg a „halogatásidő”, amikor azt csinálsz, amit akarsz.

Számos módszer létezhet még, saját magadnak is kitalálhatsz sok mindent – szertartásokat, a kényelmes környezet kialakítását, a gép mellé tett homokórát, bármit –, a lényeg, hogy már azzal is beljebb vagy egy lépéssel, ha gondolkozol ezekről. Mert akkor zavar a halogatás, és igenis tenni akarsz ellene.

De azért most még pihenj egyet, elvégre január másodika van, munkamániásnak sem kell lenni!

(A bevezető részhez a Mindsetpszichológia cikkét vettük segítségül, fotók: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában