Az eljárás az épületek szigetelésén is javíthat.

Folyamatosan zajlanak a kísérletek azzal kapcsolatban, hogy az ablaküveget hamarosan áttetsző fával lehessen helyettesíteni. A kutatók szerint a környezetvédelmi előnyök mellett az épületek szigetelésében is fontos szerepe lehet ennek az innovációnak.

A kísérletek már régóta folynak, a kulcsszó pedig a lignit, hiszen ez az összetevő felel a fa színéért, enélkül átlátszóvá válik a növény. Probléma azonban, hogy az eljárás során rengeteg vegyi anyag, illetve veszélyes hulladék termelődik.

Most azonban a University of Maryland kutatója, Liangbing Hu fontos felfedezést tett. A lignitit nem kell teljesen eltávolítani, hanem elég annak kémiai összetételét megváltoztatni. Ez rengeteg energiát spórol, és sokkal fenntarthatóbbá teszi az eljárást.  A tudós szerint az általuk előállított áttetsző fa már most jobbnak tűnik, mint az üveg, néhány év múlva pedig akár teljesen átlátszó házak kialakítása is megoldhatóvá válik.

(via NewScientist)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve