Nem brit tudósok és a Blikk Rúzs látója szerint, hanem pszichológusszakértők tanácsa ez.

A párválasztás és maga a párkapcsolat sem könnyű feladat, sok munkával és még több önismerettel, kompromisszummal, odaadással és szeretettel jár. Nagyon fontos tudni, hogy a szavaknak súlya van, és bizony mély nyomokat hagy a másikban a bántás, és persze a dicséret is. Srácok, urak: sose mérjük szűkmarkúan a bókokat, az érzéseink kifejezését, az elismerést.

A szakember szerint azonban mégsem a „Szeretlek”, „Csinos vagy ma is!”, „Hogy van édesanyád?” mondatok a legfontosabbak egy nőnek, noha nyilván elolvadnak tőle, ahogy persze mindenki másnak is jól esik a dicséret.

A pszichológusok szerint a legvonzóbb mondat, amit egy férfi egy nőnek mondhat, ez: „Majd én megoldom!”

Nem hősies, nem alfahímes, nem teátrális, hanem végtelenül egyszerű – pont ezért működik. Ez erőt sugároz és biztonságot ad a nőnek, amitől megnyugszik és rögtön ellazul. Egy nőnek szüksége van arra a tudatra, hogy mellette van valaki, akire rábízhatja magát és a feladatot, aki megoldja, aki leveszi a terhet. Ez a mondat azt üzeni: itt vagyok neked, melletted állok, bízd csak rám.

Az is lényeges, hogy ezek után történjen is meg a cselekedet, ne csak pusztába kiáltott szavak legyenek, mert akkor csak egyszer működik.

Ez is érdekelhet:

AI-kvíz: milyen párkapcsolati tippeket ad a mesterséges intelligencia?

Saját tapasztalata biztosan nincs a gépnek, de ugyanúgy hozzá tud szólni szerelmi ügyekhez, mint bármihez. Melyik az ő tanácsa?

(Forrás: Your Tango; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés