Egy klímatudós szerint ez elég katasztrofális.

Kutatók ötven különböző műholdas becslésre támaszkodva megállapították, hogy a grönlandi jég olvadása az elmúlt néhány évben rendkívüli mértékben felgyorsult. 2017 és 2020 között az átlagos grönlandi olvadás évente húsz százalékkal nagyobb mértékű volt, mint az évtized elején, és több mint hétszer nagyobb, mint amit az 1990-es évek elején mértek éves szinten.

Ruth Mottram, a Dán Meteorológiai Intézet klímatudósa, a tanulmány társszerzője szerint ezek az új adatok „tényleg elég katasztrofálisak. Grönlandon egyre több jeget veszítünk”. Ines Otosaka, a brit Leedsi Egyetem glaciológusa, a tanulmány vezető szerzője álltja, hogy a felgyorsult jégolvadást egyértelműen a klímaváltozás okozza.

1992 és 1996 között a világ édesvízkészletének 99 százalékát tartalmazó két jégtakaró az olvadás miatt évente 116 milliárd tonnával csökkent. Ennek az olvadásnak a kétharmada az antarktiszi jeget érintette.

Ugyanakkor 2017 és 2020 között – ezek a rendelkezésre álló legfrissebb adatok – a két jégpáncél együttes olvadása elérte az évi 410 milliárd tonnát, aminek kétharmada Grönlandról származott – állapította meg az Earth System Science Data folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány.

A jég olvadásának felgyorsulása „pusztító folyamat” – mondta Twila Moon, az amerikai Országos Hó- és Jégközpont helyettes vezető tudósa, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. Ilyen arányú jégolvadás példátlan a modern civilizáció történetében.

A tanulmány szerint 1992 óta a Föld 8,3 billió tonna jeget veszített Grönlandon és az Antarktiszon. Ez a vízmennyiség csaknem 90 centiméteres vízoszloppal tudná beborítani az egész Egyesült Államokat, vagy csaknem 15 méter magas vízoszloppal Franciaországot.

Emelkedik a vízszint

Mivel az óceánok hatalmasak, a felolvadt jég 1992 óta alig 21 milliméterrel emelte meg átlagosan a tengerek vízszintjét, de a jégtakarók olvadása a tengerszint-emelkedés korábbi öt százaléka helyett ma már több mint negyedét teszi ki (a maradék része a melegebb víz tágulásából és a gleccserek olvadásából ered).

A jégtakaró csökkenését rendszeresen nyomon követi az a több tucat tudósból álló kutatócsoport, amelynek kutatásait a NASA és az Európai Űrhivatal támogatja. Új tanulmányukban három év adatait dolgozták fel.

Grönlandon 2017 és 2020 között átlagosan évente mintegy 283 milliárd tonna jég olvadt el, míg 2012 és 2016 között még évente csak 235 milliárd tonna olvadást észleltek.

Az Antarktisz 2017 és 2020 között évente mintegy 127 milliárd tonna jeget veszített, ami 23 százalékkal kevesebb, mint az évtized elején, de 64 százalékkal több, mint az 1990-es évek elején.

Waleed Abdalati, a Coloradói Egyetem glaciológusa, a NASA korábbi vezető tudósa szerint az olvadás miatti tengerszintemelkedés emberek százmillióit, vagy akár milliárdjait kényszerítheti lakóhelye elhagyására.

(Forrás: MTI. A képek illusztrációk.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában