Fogadni merünk, ezrek érzik úgy, hogy tudják a tökéletes megoldást. Most ellenőrizheted!

Az alap, hogy tiszta pohárba öntsünk, ami rettentő banálisan hangzik, mégis fontos hangsúlyozni. Ha például mosogatógépből szedünk ki egy poharat – ami elméletileg tiszta –, tartalmazhat a falán mosószer maradványokat. Ennyi már elég is, hogy kinyírjuk a sört, ugyanis előfordulhat, hogy nem képződik rendes hab az ital tetején, plusz nem fogjuk megkapni a sör eredeti aromáit, ízét.

Ez az úr 45 fokban dönti meg a poharat, majd amikor a pohár háromnegyedig tele van, akkor kiegyenesíti, majd a sört a fal helyett a pohár közepébe önti, így képezve egy nagyjából másfél–két centis habot a pohár tetején. Aki telibe tölti a poharat, abból habfürdő lesz. Nagyon fontos megállapítás, hogy nincs minden sörfajtára alkalmazható tökéletes módszer, azaz az öntési technika minden egyes típus esetében változik. Másképpen kell kitölteni egy búzasört, mint egy barnát, és így tovább. Nyilvánvalóan az sem véletlen, hogy fejlettebb sörkultúrákban odafigyelnek, hogy minden márkát a megfelelő formájú pohárba töltsenek ki.

Tovább a:
Többi vagány konyhai mutatványért a Hatékonyha-sorozatba
Legfrissebb Player-cikkekhez
Rovat többi cikkéhez

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve