Retróorgazmusra nem, legfeljebb sörgazmusra számítottam, miközben a Wesselényi utcai Hops Beer Barban ücsörögtem egy Punk ipával. Aztán mint egy derült égből a villámcsapás, megjelent előttem a pulton ez a két doboz eredeti HÓKRISTÁLY, amitől a dögmeleg ellenére teljesen lefagytam, és prousti madeleine-élményben volt részem.

Persze Proust erről írt egy iszonyat jó, irodalomtörténetbe bevonult fejezetet a regényében, én meg annyit tudtam kinyögni, hogy "aztakurva, hát ez marhajó", de most nem ez a lényeg.

Megmondom őszintén, hogy ritkán fényképezek a telefonommal, szelfit akkor sem készítenék, ha az életem múlna rajta, a szelfibottal közlekedőket lelkiismeret-furdalás nélkül gettósítanám, de ezt a két doboz cukrot muszáj volt megörökítenem.

1984-ben gyártották, és rajta van a Kiváló Áruk Fóruma-logó. Nettó tömeg: 500 gramm, ár: 13.80 Ft, azaz tizenhárom forint nyolcvan fillér. Minőségét korlátlan ideig megőrzi.

1984...

Még nem volt internet, okostelefonok sem, két darab tévécsatornát néztünk, nem volt hétfőn adás, és a nyolcévesek boldog tudatlanságában éltem mindennapjaimat. Persze nem mennék vissza, mert például nem ülhettem be egymagamban egy kocsmába sört inni – ráadásul milyen sört! – de azért elkapott a nosztalgia.

Gergő, a sörbár tulaja túrta valahonnét, hogy odaadja egy haverjának, aki díszletként fogja kipakolni az üzletében. Rákerestem a Google-ban, de egy képet sem dobott ki ilyen cukrokról, szóval nem olyan gyakoriak már ezek.

Meglátok egy ilyet a Vaterán, és lecsapok rá, haljak meg.

(A szerző fotóival)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés