Új fosszilis-alapú fűtési rendszert pedig már nem is lehet majd telepíteni.

Hollandiában 2026-tól nem lehet majd telepíteni új fosszilis alapú fűtési rendszert a kormány tervei szerint, miközben kötelezővé teszik a hőszivattyúk használatát vagy a távfűtési hálózathoz csatlakozást. Hollandia erősen függ a gáztól, amely a lakossági fűtési igény 71 százalékát fedezi, és a széles körben elterjedt, gyakran privát mezőgazdasági üvegházak csak rontják a helyzetet, tehát a magas gázárak eléggé fájnak a lakosságnak.

„Egyre sürgetőbb törekedni a fenntarthatóságra, és anyagilag is jobban járunk, ha kevesebb földgázt használunk – magyarázta Hugo de Jonge lakásügyi miniszter. – Ezért akarja a kabinet, hogy 2026-tól a hőszivattyú legyen a standard.”

Németország még előrébb jár, ott már 2024-től legalább hibrid hőszivattyúkat írnának elő, amely az év nagy részében árammal megy. A holland kormány közleménye szerint

„egy hibrid hőszivattyú legalább 60 százalékkal csökkenti a gázfogyasztást.”

Ennél is optimistábbak a német számítások. Európa második legnagyobb hőszivattyúgyártója, a Viessman egyik vezetője, Kai Lobo szerint egy hőszivattyú-gázbojler hibrid akár 80-90 százalékkal csökkenti a fosszilis energia felhasználását.

Hollandia 2030-ig évi 150 millió eurót különített el a háztulajdonosok támogatására, de ezen túl is elérhető támogatás a Nemzeti Hőalapon keresztül.

De támogatják a gyártókat és a telepítőket is, míg a telepítők szövetsége minden régióban tréningeket szervez, hogy segítsék a „későn érkezőket” és lehetővé tegyék a munkaerő mozgását.

Közben a gyártók fokozzák a termelést, három új gyár is épül, ami szélesebb választékot és  erősebb versenyt jelent majd.

(Forrás: Euractiv, fotó: Teodor Savin / Pexels)

Ez is érdekelhet:

Földhő, hőszivattyúk, nap- és szélenergia váltaná ki Bécs földgázszükségletét

Több mint egymilliárd eurót költ a város a függetlenedésre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés