Egy kihagyhatatlannak tűnő ajánlat: 3000 Ft-os egységáron ehetsz 50 budapesti étteremben a következő egy hétben!

A tények

2012. március 26. és április 1. között, a budapesti Étterem Héten minden résztvevő étterem egységesen 3.000 Ft-ért kínál (szervízdíjjal együtt) egy-egy 3 fogásos ebéd/vacsora menüt! Az Étterem Héten közel 50 budapesti étterem vesz részt, köztük olyanok is, mint a Le Meridienben található Le Bourbon, és az egyik, ha nem a legjobb japán étterem, a Fuji Restaurant.
A kedvező árfekvésű menük lehetőséget nyitnak, hogy olyanok is ellátogassanak egy-egy régóta kinézett étterembe, amelyet korábban nem engedhettek meg maguknak. Az étterem hetek tőlünk nyugatra már évtizedek óta bevett gyakorlatnak számítanak, igazi win-win szituáció, a vendég eljut olyan helyekre, ahová korábban nem, az éttermek pedig az irányított vendégfogadási időszakokkal olyan napszakban tölthetik fel az éttermet, amikor rendszerint nincsenek tele.

Szép remények

Hozzá kell tennünk, hogy a 3000 forintos menü nem olyasmi, ami rendszeresen szerepel az adott éttermek étlapján, szóval valami speciális dolgot fog kapni a vendég, de nincsen zsákbamacska, ugyanis minden egyes résztvevő intézmény honlapján meg lehet nézni, hogy mi a kínálat. (Legalábbis ezt állítják.) Nyilvánvalóan az éttermeknek érdekükben áll, hogy jól hangzó dolgokkal rukkoljanak elő, különben Étterem Hét ide vagy oda, a konkurenciához fog beülni a nagyérdemű. Az esemény tehát egy picit más, mint egy hétnaposra nyújtott torkos csütörtök, és kíváncsian várjuk, hogy milyen tanulságokkal fog szolgálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.