Így hívják fel a figyelmet az élővizek iszonyatos szennyezésére.

A világ óceánjaiba kétmillió cigarettacsikk, több mint egymillió műanyag palack, 600 ezer szívószál és egyebek mellett egymillió műanyag zacskó kerül –

naponta.

Ez az információ szerepel a Pécsi Állatkert egyik új akváriumán, az intézmény vezetője, Siptár Dávid szerint ugyanis az állatkerteknek a szórakoztatás mellett feladatuk az oktatás, a természetvédelem, a természetvédelemre, a fajmegőrzés fontosságára való nevelés, valamint a látogatók szemléletének formálása is. Ebben nagy szerepük van a zoopedagógiai iskolai óráknak, vagy az ehhez hasonló akcióknak.

Hárságyi Dorottya zoopedagógus elmondta, évente kilencmillió tonna műanyagszemét jut a Föld vizeibe, a szennyezés okozta károkat, az élővilágra gyakorolt negatív hatását mindenképpen szerették volna tudatosítani a látogatókban.

A hulladékos akvárium mellett egy másik, szépet is avattak: a kerek, kékes holdfényt imitáló bemutatóakvárium tizenkét fiatal füles medúza otthonául szolgál. A planktonokkal táplálkozó medúza a világ összes tengerében megtalálható, a Pécsi Állatkert célja, hogy megmutassa, mennyire sokszínűek, különlegesek. Ezt segíti a márciusban kialakított medúzafolyosó, amely különleges megvilágításának köszönhetően egyedülálló látványt nyújt a látogatók számára - idézte az intézmény a vezetőt.

(Forrás: MTI, fotó: Mészáros István/Pécsi Állatkert)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés