Bekerült a hungarikumok sorába a Törley pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított „pezsgőborgyár” ma is eredeti helyén, Budafokon található. A pincészet 134 éves történetében mindig meghatározó volt a magas szakmai minőségre való törekvés és az újító szemlélet.

A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által vezetett Hungarikum Bizottság 2016. június 17-én, Kisvárdán tartotta legutóbbi ülését. Egyik napirendi pontként a Törley pezsgő hungarikummá nyilvánítását vitatták meg. A bizottsági tagok megismerve a Törley pezsgők múltját és jelenét bemutató pályázati anyagot úgy döntöttek: hungarikummá nyilvánítják a Törley pezsgőt.

Mik azok a hungarikumok?
A hungarikum olyan egyedülálló értéket jelöl, ami a nemzetre jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számít.

Hungarikum többek közt lehet természeti jelenség, mint például az Aggteleki-karszt vagy a Hévízi-tó, olyan technológiai-jellegű örökség, mint Neumann János életműve, de szintén hungarikum az alföldi kamillavirágzat, a kürtőskalács, a magyar akác és a belőle készülő méz.

Törley-ék már 1895-ben a „császári és királyi udvari szállítók” kitüntető címet viselték, pezsgőjüket pedig a hazai ipar egyik büszkeségeként tartották számon. Ennek a történetnek méltó megkoronázása a mostani hungarikummá nyilvánítás.

134 évnyi pezsgés története
A pezsgő császáraként is emlegetett Törley József a franciaországi Reimsben szerzett ismereteit kívánta kamatoztatni, amikor úgy döntött, hogy megalapítja hazai pezsgőpincészetét. Etyek környékén talált a franciaországi Champagne-hoz hasonló talaj- és klímaadottságokkal rendelkező szőlőültetvényeket, melyek borai kiválóan megfeleltek a pezsgő készítéséhez. A gyártáshoz Budafokon lelt ideális, mészkőbevájt pincékre.

A pincészet 1907-ben ünnepelte negyedszázados jubileumát, a Törley pezsgőket akkor már Amerikától Ausztráliáig ismerték. A gyárnak Hamburgban, Berlinben és Koppenhágában is voltak lerakatai, sőt már Párizsban is ittak Törley-t, ami abban a korban az egyik legnagyobb elismerésnek számított. A gyár termelése az 1910-es években már elérte a 2 millió palackot. Történetének egyik szakasza lezárult 1944-ben, de a nemes italok készítése tovább folytatódott.

A Törley név ma Magyarországon egyet jelent a pezsgővel. A legismertebb és legelismertebb magyar pezsgőmárkaként a Törley név összeforrt a minőséggel és a hagyománytisztelettel. Köszönhető ez az alapító Törley József jelmondatának, mely ma is a cég filozófiájának alapköve: „Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt!”

(x)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
49% Igen, de menedzselhető.
39% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés