Rendkívül hasznosak, vigyázzunk rájuk!

Az elmúlt két évtizedben drasztikusan, több mint ötven százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. A folyamat megállítása, a fecskefészkek védelme érdekében a lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Felhívásuk szerint a városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, a fészekleverések hatósági bejelentésével, valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint a madárürüléket felfogó fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segíthetjük.

A klímaváltozás miatt megjelenő új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek: mérési adatokon alapuló becslések alapján

minden fecske körülbelül egy kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

A természetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, így

legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben.

A fecskeállomány drasztikus csökkenésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Az MME oldalán sok információ található arról, hogyan védhetjük a fecskéket, biztosíthatunk nekik fészket, vagy hogy hol lehet bejelenteni a fecskefészkek pusztítását.

Ez is érdekelhet:

Természetellenes, kék színű kutyák jelentek meg Oroszországban

Mutációra gyanakodtak, de nem arról van szó.

(Forrás: MME, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
15% 8-10 éve
41% +10 éve