Egyre több a bizonyíték arra, hogy az alvási problémák szerepet játszhatnak a szívelégtelenség kialakulásában.

Egy, az alvási szokásokról beszámoló, új amerikai tanulmányban arra jutottak, hogy

Az egészséges alvásmintázat reggeli felkelést és 7-8 óra alvást jelent, amelyet nem zavar meg gyakran álmatlanság, horkolás vagy túlzott napközbeni álmosság.

A kutatás

A szakértők az Egyesült Királyság egészségügyi adatbankját (UK Biobank) használva 408 802 ember adatainak elemzésével keresték az alvási szokások és a szívelégtelenség közötti összefüggést. A résztvevők 37-73 évesek voltak a toborzás idején, 2006 és 2010 között. Szívelégtelenségre utaló események adatait 2019. április 1-jéig jegyezték fel. Az átlagosan tízéves utánkövetés alatt 5221 esetben történt szívmegállás.

Elemezték a résztvevők alvásminőségét és alvási szokásait. Előbbit az időtartama, az álmatlanság, a horkolás, a napközbeni álmosság gyakorisága és más, alváshoz kapcsolódó jegyek – mint például a korán vagy későn kelés – alapján ítélték meg.

Az alvás jellemzőiről érintőképernyős kérdőíven kérdezték ki a résztvevőket. Az alvási időtartam alapján három csoportot alakítottak ki:

  • a rövid alvásidő (hét vagy annál kevesebb óra),
  • az ajánlott (hét-nyolc óra) és
  • a hosszú (kilenc vagy annál több órát jelentett).

Az adatok elemzésekor kiszűrték a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a gyógyszerszedés, a genetikai okok miatti eltéréseket. Ezután a fentebb tett állítást, miszerint a legegészségesebb alvási szokásokat mutató résztvevőknél 42%-kal volt kisebb a szívelégtelenség kockázata azokhoz képest, akiknek alvási szokásaik egészségtelenek voltak. Ezenkívül megállapították, hogy

Talán ez is érdekelhet:

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.