Ha esetleg még nem tudod, mit válassz ebédre.

A világ egyik legellentmondásosabb étele a koreai élő polip, vagy más néven san nakji. Főként part menti városokban népszerű, ahol a polip nem utazik sokat a tenger és a vendég astala között, azaz a lehető legfrissebb. New Yorkban is vannak koreai éttermek, ezek egyikébe látogatott el az Eater, hogy megnézzék, hogyan is kell élő polipot enni. Matthew Kang, az étterem tulaja és a műsorvezető Stefanie Tuder a Sik Gaeket keresték fel, amelyike azon kevés éttermeknek, amely élő polipok felszolgálásra specializálódott. Íme a videó:

Ami kiderült ebből a moziból, az az, hogy az élő polip elnevezés helyett hitelesebb lenne a két másodperccel korábban még élő polip elnevezés. Ahogy Matthew Kang is elmondja, a fejétől elválasztott lábak már nem élnek, csak kémiai reakciók miatt néz ki úgy a polip, mintha élne. Ennek ellenére elég bizarr és ellentmondásos fogás, aki látta az Oldboy című film idevágó jelenetét, annak nem is nagyon kell magyaráznia miérteket. Nem akarunk nagyon gasztrógyávák lenni, de nekünk Woody Allen mondása jutott az eszünkbe:

„Osztrigát pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott – ne beteg, ne sebesült – halott!”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés