Annyira hihetetlennek és meglepőnek hangzik a módszer, hogy még működhet is.

A trükk Jim Kochtól származik, aki az egyik legnagyobb amerikai sörmárka, a Sam Adams reklámarca volt három évtizeden keresztül, azonkívül a Boston Beer Company alapítója és társtulajdonosa. Remek kis cikk, amit ajánlok minden angolul tudó szerencsésnek, de a lényeg annyi, hogy minden pohár sör előtt el kell fogyasztani egy kiskanálnyi porélesztőt (indulás előtt is be lehet lapátolni, nem kell a kocsmában élesztőt enni). Az élesztőben lévő enzimek miatt az alkoholt nem a szervezetünk kezdi lebontani a májban, hanem már maga az élesztő nekilát ennek a feladatnak. A recept még említ egy kis joghurtot is, ebbe lehet belekeverni az élesztőt, de ennek csak esztétikai oka van, gyakorlati haszna nincs.

Fontos infó, hogy Koch szerint az élesztő enyhíti, és nem semlegesíti az alkohol hatásait. (Egy Joseph Owades névre hallgató biokémikus Prequel néven ugyanezen a hatáson alapuló pirulát is szabadalmaztatott, ami soha nem került kereskedelmi forgalomba.) A cikk szerzője kipróbálta a módszert, és hat üveges sörtől csak egy kicsit szédült, de nagyon messze volt a részegségtől. Tanulságos átfutni a kommenteket is, a legtöbb megszólaló szerint ugyanis akár működhet is ez a dolog, de éppen a sörivás lényege vész el, nevesül a sztondulás. Mi mindenesetre ki fogjuk próbálni ezt a trükköt a hétvégén, és beszámolunk az eredményről.

(Forrás: Esquire)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ferrarival ülnénk be egy moziba

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve