A Shimanami Kaido bicikliút a bringások El Caminója, ami Japán főszigetéről, vagyis a Honsú-szigetről vezet a Sikoku-szigetre.

A 69 kilométeres út hat kisebb szigeten vezet keresztül, amelyeket hidak kötnek össze egymással, és bár autóval is lehet menni, de nem kell sem fanatikus természetrajongónak, sem acéllábú bringásnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez a legnagyobb hiba, amit életünkben elkövethetünk.

Az útnak a legegyszerűbb Onomicsiből nekivágni, ahol a kifejezetten bringásokra szakosodott Hotel Cycle-ben akár biciklit is bérelhetsz az útra, vagy ha eleve azzal érkeztél, akkor tökéletes állapotba hozathatod a járgányt az életre szóló kaland előtt.

Az biztos, hogy az út során egy percig sem fogsz unatkozni, hiszen nem elég, hogy az út a világ egyik legszebb táján vezet keresztül, de a szigetek tele vannak turistalátványosságokkal, múzeumokkal, templomokkal, és persze klasszikus japán stílusú fogadókkal is, ha mégis sok lenne egyszerre a hetven kilométer.

A Sikoku-szigetre érve aztán ha van kedved, tényleg lenyomhatod az El Caminót, vagyis annak a japán változatát, ugyanis a part mentén halad a híres zarándokút, ami a sziget 88 templomát köti össze egymással.

(Fotó: FullyFunctnlPhil, cotaro70s)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés