Nem a 90-es években volt, hanem sokkal korábban.

Akik a 80-as évek végé, és a 90-es évek elején szocializálódtak, hajlamosak a szkinhed mozgalmat erőteljesen politikai megmozdulásnak tekinteni, ami nem véletlen, a 90-es években ugyanis a csoportosan elkövetett Martens bakancsos, kopasz fejes, fekete dzsekis vonulás szinte egyet jelentett a radikális-szélsőjobbos nézetekkel. Csakhogy ennek semmi köze ahhoz, aminek ez a jelenség a 60-as évek végén indult. Akkor londoni munkásosztálybeli fiatalok egyfajta ellen antihippi állásfoglalásként határozták meg magukat – kívül voltak a mainstreamen, mélyen alatta a középosztálynak, jó távol a társadalmilag elfogadott normáktól, valahogy egy halmazban az anarchistákkal, és később a punkokkal.

A második nagy hullám a nyolcvanas évek elején történt, ekkora már egész Angliában népszerű trendnek számított a szkinhedség, és még ekkor sem volt politikai színezete a dolognak, az egyaránt balra és jobbra történő radikalizálódás már nem is tartozott bele a jelenség aranykorába. Ez a remek képsorozat még a nyolcvanas évek eleji Angliában készült, főszereplői a már említett munkásosztálybeli fiatalok, ruházatuk a nagykönyvbe illő mod stílus ikonikus darabjaiból áll: Martens bakancsok, Fred Perry pólók (poén, hogy ezek ma már kifejezetten drága holmiknak számítanak), szűk, feltekert szárú világosra koptatott farmerek és persze a frizurák - főleg a hölgyeké!

(Forrás: Vintage.es)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés