Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az apák napját. Ilyenkor a boltok megtelnek apák napi ajándékokkal, a közösségi médiát elárasztják az „én apám a legjobb" posztok, de ilyenkor is nagyon kevés szót ejtünk azokról az apákról, akik épp most harcolnak azért, hogy egyáltalán jelen lehessenek, és azokról, akik a válás után gyakorlatilag „vendéggé” váltak a saját gyermekük életében. Félelemmel, tehetetlenséggel, időnként dühvel teli apák ők, akik csak azt szeretnék: ne kelljen kérniük a jogot, hogy apák lehessenek.
A számok, amiket senki nem szeret hangosan kimondani
Magyarországon évente nagyjából 24-25 ezer pár válik el, ebből a gyermekes válások száma meghaladja a 15 ezer esetet. Ezeknek a gyermeknek az élete szinte minden esetben gyökeresen megváltozik.
A bírósági gyakorlat adatai lesújtóak az apák számára: 80-90% a valószínűsége, hogy a gyermek az anyánál marad több időben, az apa pedig „kapcsolattartási
jogot” kap – ami lényegében annyit jelent, hogy egyik héten egy nap és kéthetente egy hétvégén vendég lehet a gyermeke életében.
Bár egy 2022-es törvénymódosítás következtében már az egyik szülő is kérheti a váltott gondoskodást így a gyerekek gyakorlatilag azonos időt töltenek mind a két
szülővel – klasszikusan egy hét itt, egy hét ott. Ez Nyugat-Európában elfogadott és működő gyakorlat: Belgiumban és Svédországban a váltott gondoskodás 40%-os, Norvégiában 30%-os, Dániában és Hollandiában 20%-os, Magyarországon az összes válópernek nagyon kevés százalékában születik valódi váltott gondoskodásról szóló döntés.
„Ő szívjon” – a ki nem mondott elvárás
A válásnak van egy hallgatólagos forgatókönyve Magyarországon. Ha az apa kezdeményezi a válást, a közvetlen környezet ítélete egyértelmű: ő a hibás, ő fizessen. Ha tőle akar elválni a felesége, az ítélet ugyanaz: ő fizessen. Az anyagi és érzelmi ár kifizetése, sok esetben úgy tűnik, hogy az apáé.
Mediátori munkám során újra és újra hallom ugyanazokat a mondatokat, amelyekkel az apák szembesülnek:
- „Úgysem vagy sosem itthon” – mondják annak, aki lehet, hogy napi tíz órát is dolgozik, hogy fenntartsa a családot.
- „Te ne szólj bele, én tudom, mire van szüksége a gyereknek, mert én vagyok az anyja” – mondják annak, aki apának is érezte magát, amíg a házasság tartott.
- „Én gyermekem” – hangzik, ha a gyerek valami szépet, jót csinál. „Te gyereked” – ha baj van, ha valami megoldandó feladat akad.
Ez nem feminizmus-ellenes megállapítás, hanem annak a mély strukturális egyenlőtlenségnek a leírása, amely a válásban csúcsosodik ki: a nőkre hárul nagyobb mértékben a gondozás terhe a házasságban, az apákra a pénzügyi tehervállalás. Ha pedig a kapcsolat véget ér, mindkét szerep azonnal kővé merevedik.
A bíróság nem az anyák szövetségese, hanem a gyermeké
Az egyik legelterjedtebb félelem, amellyel a hozzám forduló apák érkeznek: „A bírók nagy része nő, ők úgyis az anyának fognak kedvezni.” Ez azonban nem így
működik! A bíróság a gyermek legfőbb érdeke és védelme alapján dönt, nem pedig érzelmi azonosulás alapján. A bírák nem az anyák képviselői és nem az apák ellenfelei. Azt vizsgálják, melyik szülőnél biztosított leginkább a gyermek egészséges fejlődése, stabilitása, mindkét szülőjével való kapcsolatának fenntartása.
A probléma nem az elvi jogrendben van, hanem ott, hogy az apák sokszor fel sem mernek lépni saját jogaikért, mert nem tudják, mi járhatna nekik; vagy mert azt gondolják, „úgyis hiába” ismeretlen és fenyegetőnek tűnik a rendszer és senki sem mondta el nekik, hogy van más út is.
Mi jár valójában egy apának?
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az apák jogai nem szűnnek meg a bírósági kereset benyújtásával, akármelyik szülő is kezdeményezi azt. A Ptk. értelmében a szülői felügyelet közösen is gyakorolható tovább, és csak az egyik szülő kérésére is kezdeményezhető a váltott gondoskodás, amelyben mindkét szülőnél azonos időt tölt a gyermek. Illetve a közös szülői felügyeletet fent lehet tartani váltott gondoskodás nélkül is, ekkor a különélő szülő kapcsolattartási joga jogszabály által védett. Ez nem „láthatás” hanem jog.
Az apa joga (és sok esetben kötelessége) a következőkre is kiterjed:
- részt venni a gyerek életét fontos döntéseiben – iskola, óvoda, bölcsőde
- megválasztása, orvosi ellátás, külföldi utazás, külföldi tanulás
- betekinteni az iskola és az egészségügyi ellátás dokumentumaiba,
- jelen lenni a gyermek életének minden fontos pillanatában,
- és nem utolsó sorban egyenlő félként részt venni a tartásdíj és az anyagi kötelezettségek meghatározásában.
Azonban az anyagi kérdés sem kőbe vésett egyirányú tehervállalás. A mediációk során ügyfeleimmel közös tervet dolgozunk ki arra is, hogy az anya hogyan tud
visszatérni a munka világába, hogy ne csak az apa viselje az anyagi terheket, mert a gyermeket ketten vállalták, és ketten is felelnek érte.
Az apa nem pénzügyi finanszírozó, hanem szülőtárs
Amit a kutatások rég tudnak, de a válási eljárások ritkán vesznek figyelembe: a gyermeknek apára is szüksége van. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 26 éven át
vizsgálta az apai jelenlét hatását, és egyértelműen kimutatta: a felnőttkori empátia, önbizalom és érzelmi kiegyensúlyozottság egyik legmeghatározóbb tényezője az apai szeretet gyermekkori jelenléte. Az apák más módon kapcsolódnak a gyerekekhez: aktívabb, kalandosabb, kihívásokkal telibb interakciókon keresztül. Ez egyáltalán nem helyettesíti az anyai gondoskodást, hanem kiegészíti azt.
Mediátorként azt tapasztalom, hogy az apák döntő többsége nemhogy nem akarja „elveszíteni” a gyerekeit a válásban, hanem retteg is ettől. Csak ezt ritkán mondja ki hangosan, mert nem kérdezik és a válás folyamatában a rendszer sem ad erre teret.
Az elvált apa vesztes vagy átalakuló?
Sokak fejében él a klisé: az elvált apa a szomorú, vasárnaponkénti hamburger-evésre befutó figura, aki legfeljebb ajándékokkal próbálja pótolni a hiányt. A valóság azonban, amit nap mint nap látok: az elvált apa, aki kénytelen szembe nézni a saját szerepével – és vállalja is azt – sokszor jobb szülővé válik a válás után, mint amilyen a közös háztartásban volt. Mert most ő tud menni a szülői értekezletre, főz ebédet, mossa ki a gyerek tornaruháját, szervezi meg a születésnapi bulit. Mindazt, amit korábban az anyának „engedett” most, mert kell, megtanulja.
Mi segíthet? A mediáció mint a józan ész tere
A válás nem kötelező csataterep, bár gyakran azzá válik. A mediáció egy strukturált, semleges folyamat, amelyben a két szülő egy képzett közvetítő segítségével saját maga dolgozza ki a megállapodást. Nem nyertesek és vesztesek vannak, hanem megoldások.
Mediátori és jogász tapasztalatom szerint a legtöbb vita nem abból fakad, hogy az egyik szülő gonosz és a másik szentéletű, hanem abból, hogy senki sem mondta el
nekik, mire számíthatnak, és milyen lehetőségeik és jogaik vannak: hogy a váltott gondoskodás megkérdezhető, hogy a tartásdíj nem büntető célú adó, hogy a kapcsolattartás szabályai nem kőbe vésett büntetések, hanem élő keretek, amelyek változtathatók, ha a körülmények változnak. Ráadásul az sem mindegy, hogy ez strukturáltan, a sérelmek megbeszélése, kibeszélése után a valódi szükségletek és
egyéni élethelyzetek figyelembevételével milyen úton köttetik meg.
A mediáció teret ad az apa hangjának is. Mert ebben a folyamatban az apai szükségletek éppúgy megjelennek, mint az anyaiak, és a gyermek szükséglete, legfőbb védelme az egyetlen valódi iránytű.
Dr. Holly Kata; általános és családügyi mediator, jogász
A szerzőről
Dr. Holly Kata jogász, általános és családügyi mediátor. Két válással a háta mögött, mostmár közel 8 éve él a harmadik házasságában. Férjével együtt ketten közösen összesen 5 gyermeket nevelnek mozaikcsaládjukban.
(Fotók: magnific.com)
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
