Eddig általában fizetni kellett a hulladékká vált gumiabroncsok leadásáért. Októbertől nem kell.

Júliusban elindult Magyarországon az új hulladékgazdálkodási rendszer. Ennek egyik eleme „a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer” is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak a szennyező fizet elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezeléséért. Az egyes termékkategóriákra speciális szabályok vonatkoznak, például a gumiabroncsokra is:

a hulladékká vált gumiabroncsot októbertől külön kell gyűjteni, és a Mohu Mol Zrt., illetve alvállalkozóinak az erre kijelölt telephelyein vagy a forgalmazónak kell leadni, akik ingyenesen átveszik.

A szükségtelenné vált gumikat eddig is le lehetett adni, például a gumisoknál, akik viszont ezért pénzt kértek, hiszen tőlük is pénzért vették át a hulladékkezelők. Attól, hogy már ingyen meg lehet szabadulni az egyébként veszélyes hulladéknak számító gumiktól, a jogalkotók azt remélik, hogy kevesebb lesz az országban az illegálisan lerakott hulladék, és nő az újrahasznosítási arány..

Itt található a különböző hulladékfajtákat átvevő Mohu-telephelyek listája – Budapesten például csak egy helyen veszik át a gumit, de ne felejtsük el, hogy a forgalmazóknál is leadhatók a használt abroncsok, tehát tényleg csak szándék kérdése, hogy legálisan és környezetbarát módon szabadulunk meg tőlük, vagy szabálytalanul, primitíven és környezetszennyezően.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Így lehet tükörsima gumiból szépen barázdált, de életveszélyes darabot készíteni

Profi munka, csak a következményei lehetnek nagyon súlyosak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés