Egyelőre még bétaverzióban fut, de a lényeget, azaz a kávét már megkóstolhattuk.

Mivel a Cafe Nomuri kávés géniusza az Espresso Embassyból átköltözött Fazekas Andi, és mivel jelenleg Casino Moccás kávékból – ott jártamkor Reko és La Divina Providencia volt csapon – készült a cortadóm, ezért ha becsuktam volna szemem, akkor akár az egy sarokra lévő Embassyban is érezhettem volna magam. Ez persze nem kritika, egy vasárnap nyitott helynek még bőven van ideje megtalálnia a saját arculatát, és nem is lesz az olyan nehéz, hiszen a belső tér ugyan nincs kész, de pontosan látszik, hogy milyen is lesz.

Röviden: jó lesz. Azt eddig is tudtuk, hogy a Baldaszti csoport nem köt kompromisszumot, ha dizájnról van szó, tisztán látszik, hogy alaposan megrágták, hogy a csempe mintázatától kezdve a poharakig, melyek lesznek azok a tárgyak, dizájnelemek, amik azt a hangulatot fogják sugallni, amit ők a Position csapatával együtt a tervezőasztalon megálmodtak.

A pultban öten dolgoztak, vagyis itt felkészültek arra, hogy kávés geekek tömegeit is kezelni tudják, ami okos gondolat, mivel a Bazilika tíz méter, vagyis a lokáció sikerre predesztinálja a Hotel Nomuri konglomerátum új leányvállalatát.

A kávé mellett itt akadnak egyéb finomságok is: mindig lesznek friss saláták, szendvicsek, és az üdítős fronton sem a szokásos versenyzőkkel találkozhatunk, ugyanis van például Fritz Kola többféle kiszerelésben. Az árfekvés kifejezetten baráti a specialty kávés szegmens egyéb szereplőivel összehasonlítva. Első blikkre ennyi, de hamarosan alaposabban is szemügyre vesszük a helyet, és a kávézó mögött álló arcokat is megszólaltatjuk.

Cafe Nomuri
Budapest, V. ker. Sas utca 15,.

(Fotó: Donkó Péter, hivatalos Facebook-oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés