Ez annyira egyértelmű volt, mint hogy a kettő után a három következik. Őrület.

Mert hát ugye több millió Pokemon Go-játékosról beszélünk, akik közül tutira van néhány ezer pszichoterápiára szoruló nettó megszállott. Egyre hajmeresztőbb sztorik járják be a világsajtót. Néhány napja például a Central Parkot özönlötték el a gémerek zombihorda módjára, mert felbukkant a környéken egy ritka pokemon, legutóbb pedig egy félőrült hajtott bele egy rendőrautóba, mert vezetés közben sem tudta abbahagyni a szörnyecskevadászatot.

Baj van, nem kicsi, de ha már van, akkor már miért ne gazdagodjon meg belőle más is, ne csak a Nintendo? Például az a San Franciscó-i cég, ami kitalálta, hogy összeköti a romantikát a Pokemon Góval. Az általuk nemrég Androidra bocsátott app neve Pokematch, ami pontosan azt tudja, mint amit a Tinder, azzal a különbséggel, hogy itt Pokemon Go-játékosok keresik a párjukat egy jó kis közös Pikachu-keresgélésre.

Az alkalmazást három fiatal dobta össze nem több, mint három nap alatt, és mivel simán leelsőzték a témát, az appot gyorsan a szájára vette az internet népe.

Ez tényleg ugyanaz, mint a világsikernek örvendő Tinder, csak a kínos első randik nélkül, hiszen itt alapból lehet tudni, hogy mindkét fél lágytojás, és a találkozó helyén sem kell sokat agyalni, hiszen a leendő szerelmeseknek a legközelebbi Pokestopon kell találkozniuk.

Úgy tűnik, randifronton is divatba jött fullba nyomni a kretént. Köszönjük, Nintendo!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés