A gyakori árvizek és a túlzsúfoltság szülte az ötletet.

Indonézia zsúfolt fővárosában, az alaphangon több mint 10 millió fős Jakartában található egy bevásárlóközpont tetején a Cosmo Park. Ez a fém kerítéssel körülvett, 78 épületből álló, tíz emelet magasan létrehozott falu, vagyis inkább amolyan kertváros 10 évvel ezelőtt épült, létezéséről pedig a helyiek sem nagyon tudtak egészen a múlt hónapig, amikor is egy drónfelvétel le nem buktatta:

shahrirbahar on Twitter

Good morning Jakarta. Macam mana lah diorang terfikir nak develop taman perumahan atas bangunan?

Az égi lakóparkban egyébként pontosan ugyanarra van lehetőség, mint egy hagyományosban: a gyerekek az utcán bringázhatnak, a lakók pedig öntözhetik növényeiket a kertben, stb... – csak hát ugye tíz emelet magasan, fém kerítések között.

Ez kis kertváros egy igazi menedékhely, ugyanis Jakarta súlyos problémáktól szenved:

  • Mivel a város jelentős része tengerszint alatt helyezkedik el, gyakoriak az árvizek, sőt, a város gyakorlatilag egyre csak süllyed.
  • És akkor ott van még a túlzsúfoltság is, amely alapvetően megnehezíti a mindennapokat és amely gazdasági szinten is érezhető extra kiadással jár – a fejlesztési miniszter szerint a közlekedési dugók évente kábé 7 milliárd dollár veszteséget termelnek.

Ezeket szem előtt tartva, felmerült az indonéz főváros elköltöztetése.

(Forrás: Guardian, Index, fotó: shahrirbahar)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés